Íjászverseny Pannónián


Harmadik alkalommal szerveztek íjászversenyt a Vajdaságban

fotó: PannonTV.rs

Nemcsak a Vajdaságból, hanem Magyarországról is érkeztek a hétvégén versenyzők Pannóniára, ahol harmadik alkalommal megrendeztek íjászversenyt. Az esős és borús idő ellenére is több mint 80 résztvevő látogatott ki az eseményre, mely nagyon jó hangulatban zajlott.

Az íjászoknak 2D-s és 3D-s céltáblákra kellett lőniük a bemelegítés és rövid eligazítás után.

Ábrahám Máté több éve foglalkozik íjászattal. Szerinte ez a sport komoly fizikai és szellemi felkészültséget igényel: „A legnehezebb az, hogy végig kell követni a célokat, végig koncentrálni. Tehát különböző távokat felmérni, illetve a célzásra koncentrálni és nem elkapkodni a dolgokat.”



Plahi Attila a Bajmoki Íjászklub vezetője kiemelte: „Tizenkét cél van kihelyezve a pályára, két körben fogjuk meglőni. Minden állatra, tehát körönként kettő vesszőt, azaz összesen négy vesszőt fogunk kilőni, és utána a pontozás alapján fogjuk behatárolni, hogy kik a győztesek.”

Az immár hagyománnyá vált verseny legfőbb célja a kikapcsolódás és a barátkozás volt.

A rovat legfrissebb hírei