Sporttörténeti győzelemmel kezdett a magyar válogatott


A magyar válogatott első mérkőzésén 4-2-re legyőzte Lengyelországot szombaton, a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Európa-bajnokságon

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A negyedik kontinenstornáján szereplő magyar nemzeti csapat sporttörténelmi sikert aratott, mivel egészen mostanáig nem tudott Eb-n meccset nyerni. Fekete Márknak, az Aramis SE futsalosának 7. percben szerzett találata pedig azt is jelentette, hogy 3642 nap után született magyar gól Európa-bajnokságon.

A magyar szurkolók tíz évet vártak arra, hogy a válogatott újra részt vegyen Európa-bajnokságon, s szombat este nagyjából ezerötszázan olyan atmoszférát teremtettek a ljubljanai Stozice Arénában, mintha hazai pályán játszott volna a csapat.

A felfokozott hangulatban Sergio Mullor szövetségi kapitány együttese bátor támadójátékkal kezdett és Fekete Márk már a hetedik percben betalált.

Közben a lengyelek sem tétlenkedtek, és bár Alasztics Marcell többször is bravúrosan védett, a 11. percben ő is tehetetlen volt, majd bő hat perccel a szünet előtt - egy kissé szerencsés, megpattanó lövéssel - már az ellenfél vezetett.

A játékrész hajrájában nagy esélyhez jutott a magyar együttes, kétperces emberelőnybe került, s bár Rábl János csapatkapitány a kapufát eltalálta - miként később teljes létszámnál Fekete Márk és Suscsák Máté is -, az egyenlítés nem sikerült.

A második játékrészben azonban minden összejött. A magyar csapat az első félidőhöz hasonlóan bátran, támadólag lépett fel, közben védekezésben is kimagaslót nyújtott, és a 27. percben Pál Patrik lőtt gyönyörű gólt ballal a jobb oldalról.

Alaszticsnak már lényegesen kevesebb dolga akadt ekkor, mint az első 20 percben, elöl pedig az utolsó tíz percben újított is a csapat és Suscsák Máté a 35. percben újra előnyhöz juttatta a válogatottat.

Három perccel később aztán tetőfokára hágott a hangulat, amikor az Újpest játékosa saját büntetőterületén belülről emelt az üres kapuba, ezzel beállította a 4-2-es végeredményt.

A győzelem értékét növeli, hogy a lengyelek kilenc hellyel előrébb, a 11. pozícióban állnak az európai ranglistán. A következő ellenfél kedden 17.30-tól a címvédő Portugália lesz, az összecsapást az M4 Sport és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetíti.

A tizenhat csapatos kontinenstorna négy csoportjából az első két-két helyezett jut a negyeddöntőbe. Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorol, továbbá - ha szükséges - a gólkülönbség, majd a több szerzett gól.

A rovat legfrissebb hírei