Cseh Sándor az izraeliek legyőzése után az eddig megtett utat emelte ki


Cseh Sándor szövetségi kapitány az izraeliek elleni győzelem és az elődöntőbe jutás kiharcolása után azt az utat emelte ki értékelésében, amelyet a magyar női vízilabda-válogatott eddig bejárt a funchali Európa-bajnokságon

fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

"Nyilván a mai eredménnyel is elégedett vagyok, de sokkal inkább azzal az úttal, amit most a hátunk mögött tudhatunk. Hiszen amikor a sorsolás megtörtént és kiderült, hogy a magyar, a spanyol és a holland csapat közül az egyik nem jut be a négy közé, ez egy nagyon kemény útnak tűnt. Az is volt, de örülök, hogy megint, a harmadik világversenyen zsinórban ott vagyunk az elődöntőben" - kezdte értékelését a vegyes zónában.

Mint mondta: tisztában voltak azzal, hogy ha fegyelmezetten és normálisan játsszák le a vasárnapi meccset, akkor biztosan megnyerik.

"Én mindig azt hangsúlyozom, hogy legyen meg a tisztelet egymás irányában, hogy senki ne kellemetlen élményekkel jöjjön ki és úgy kelljen készülnie a következő napra. Azt gondolom, ez így történt. Nem ilyenkor kell életünk formáját játszani, de szerintem mindenki becsülettel csinálta a dolgát, segített a másiknak és örömmel vízilabdázott. Nekem ma ez volt a legfontosabb."

Arra a kérdésre, hogy szükséges volt-e a mérkőzés menetének megváltoztatásához a második negyed eleji kapuscsere, úgy reagált, Neszmély Boglárkával is megnyerték volna a találkozót, ugyanakkor "kötelező edzői húzás volt" Golopencza Szonja beállítása.

"Azért van itt Szonja, hogy az ilyen helyzetekben beugorjon. A védekezés is sokkal jobban összeállt onnantól, hiszen azért előtte a gólok nagy része nem Bogin múlott, hanem azon, hogy nem segítették blokkal. Ahogy megjött Szonja, nagyokat védett és összeállt előtte a védekezés. Alapvetően ezért vagyunk itt ennyien, hogy mindenki így várja, mikor kerül rá a sor."

Az izraeli csapat az első negyedben jól tartotta magát, sőt, a második elején 5-5-re egyenlített, végül azonban a magyarok 22-6-ra nyertek.

Az MTI-nek a kezdeti nehézségekre vonatkozó kérdésére a kapitány úgy reagált, az izraeli nem egy élcsapat, de van két-három lövője és ők az elején még érvényesültek, mert a figurákat addig húzta az ellenfél, amíg rájuk jött ki a befejezés.

"Nem is annyira taktikai, vagy védekezésbeli hibák voltak, hanem egészen egyszerűen nem használtuk a lábunkat, ők pedig ellőtték a labdát a blokkok mellett"- magyarázta Cseh Sándor, majd azzal zárta összegzését, hogy az izraeliek a végére elfáradtak, a magyar csapat pedig sokkal feszesebben védekezett, emiatt kinyílt az olló.

A tavaly vb-ezüstérmes magyarok az első szakaszban hétfőn 9-7-re múlták felül az olimpiai bajnok spanyolokat, kedden 28-3-ra a románokat, csütörtökön pedig 28-4-re a portugálokat.

A spanyolok elleni három pontjukat magukkal vitték a középdöntőbe, ahol a címvédő hollandoktól nagy küzdelemben 5-4-re kikaptak szombaton.
Fontos volt, hogy csak egy góllal maradtak alul, mert így hármas körbeverés esetén nem lehetnek harmadikak, s a továbbjutáshoz csupán be kellett gyűjteni a három pontot az izraeliekkel szemben.

A rovat legfrissebb hírei