Egyre közelebb a Serie A bemutatkozás


A zalaegerszegi nevelésű magyar tehetséget végleg a SPAL játékosa lett, miután az olasz csapat kivásárolta a szerződéséből

fotó: csakfoci.hu

Horváth Krisztofer kedden a ZTE FC honlapján elmondta, a ferrarai klub érvényesítette a kölcsönszerződésében lévő opciót, és három évre szóló megállapodást köt vele.

"Boldog vagyok, hogy a jövőben is számítanak rám, és azért is, hogy folyamatosan a felnőtt csapattal edzhetek, s reményeim szerint a Serie A-ban is bemutatkozhatok majd" - nyilatkozta a 18 éves támadó középpályás.

“Örülök neki, hogy kivásárol a SPAL. Jól érzem magam Olaszországban, egyre jobban beszélem a nyelvet és barátokat is szereztem, úgy érzem, jó helyen vagyok. Azért, hogy itt lehetek, köszönettel tartozom Végh Gábor tulajdonosnak, aki a kölcsönadással lehetőséget adott, hogy Olaszországban is bizonyíthassak és a ZTE-nek, ahol nagyszerű alapokat kaptam a pályafutásomhoz. Nincs azonban megállás, ugyanígy keményen kell dolgoznom tovább, és bízom benne, hogy töretlen marad a fejlődésem. A ZTE csapatának pedig nagyon sok sikert kívánok a további szerepléséhez!”


Krisztofernek már elkészült a névre szóló meze is, 90-es számmal lép majd pályára a SPAL színeiben, amely nem nevezte őt a tegnapi Cagliari elleni bajnokira.


A rovat legfrissebb hírei