Kína készen áll a bajnoki startra


Kádár Tamás végre bemutatkozhat új csapatában és a kínai labdarúgó bajnokságban

fotó: nemzetisport.hu

A Kínai Labdarúgó Szövetség úgy döntött, július 25-én elrajtolhat az élvonalbeli bajnokság.

A pontvadászat februárban indult volna, ám a koronavírus-járvány miatt eddig nem lehetett megkezdeni a küzdelmeket. A szövetség szerdán jelentette be, hogy alapos mérlegelése után, a biztonsági szempontokat is vizsgálva az a határozat született, hogy két városban, Szucsouban és Talienben rendezik meg a bajnoki mérkőzéseket.

Mindkét városban nyolc-nyolc együttes játszik majd csoportkörös rendszerben. Az északkelet-kínai Talienben többek között a Fabio Cannavaro irányította címvédő, a Kuangcsou Evergrande szerepel majd, míg a Sanghaj mellett fekvő Szucsouban a tavalyi ezüstérmes Peking Guoan.

Az együtteseknek legkésőbb július 21-ig meg kell érkezniük a helyszínre, majd július 25-én kezdődnek a meccsek. A csoportkör végén az első négy-négy helyezett a bajnoki címért folytatja majd, az utolsó négy-négy pedig a kisesés elkerüléséért.

A kínai bajnokságnak magyar érdekeltsége is van, hiszen Kádár Tamás az év elején minekutána “száműzötté” vált ukrán csapatában, a Dinamo Kijevben, aláírt a kínai Shandong Luneng csapatához. A Csinang városában található klubot 1956-ban alapították, és 2006-ban, 2008-ban és 2010-ben kínai bajnok volt, emellett ötször hódította el története során a kínai Kupát is.

Kádárnak eddig a koronavírus miatt nem volt alkalma még bemutatkozni új klubjában, ahol a 4-es számú mezt fogja viselni a bajnoki idény megkezdtével.

A rovat legfrissebb hírei