Újabb csapatot zártak ki az MLS minitornájából


Sallói Roland és Baráth Botond vasárnap léphet először pályára

fotó: cbc.ca

Az FC Dallas után a Nashville FC sem vehet részt az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) folytatásában, amely a pandémia miatti kényszerszünetet követően szerdán folytatódott.
A döntés azután született meg, hogy a csapat kilenc játékosánál kimutatták a koronavírus-fertőzést. A dallasi együttest már hétfőn kizárták hasonló okból.

Az MLS közlése szerint a Nashville a megbetegedések miatt nem tudott edzeni, így nem is tud kiállni a mérkőzésekre.

A liga szezonzáró tornáját Orlandóban, a Disney World szórakoztató központban rendezik. A bajnokság közel négy hónapos szünet után folytatódott. A csapatokat hat csoportra osztották, az együttesekre 16 játéknapon három csoportmérkőzés vár, amelyek beleszámítanak az alapszakaszba.

Az Orlando – Miami (2-1) illetve a New York FC – Philadelphia (0-1) mérkőzésekkel a tegnap meg is kezdődött  a torna.

A Sallói Dánielt és Baráth Botondot foglalkoztató Sporting Kansas City a D csoportba került, és ellenfelei a Real Salt Lake, Colorado Rapids illetve a Minesota United FC. A magyar légiósokkal felálló kansasi csapat vasárnap kezdi meg a minitornát a Minesota United FC ellen.



A csoportokból 16 gárda jut az egyenes kieséses rájátszásba, melynek győztese indulási jogot szerez az észak- és közép-amerikai régió Bajnokok Ligájára. A döntőt augusztus 11-én rendezik, a torna összdíjazása 1,1 millió dollár.


A rovat legfrissebb hírei