A Nemzet Sportolója cím története


Mit jelent a Nemzet Sportolója cím, kik a jelenlegi tagok, és kikből válhatnak tagok?

fotó: sportmonitor.hu

Idén már másodjára üléseztek a Nemzet Sportolói, hiszen a 2020-as évben másodjára kell új tagot választaniuk, hiszen Székely Éva olimpiai bajnok úszó után sajnos Kárpáti György olimpiai bajnok vízilabdázó is távozott idén az élők sorából. De lássuk csak, mit is jelent a Nemzet Sportolója cím, kik a jelenlegi tagok, és kikből válhatnak tagok?

A Nemzet Sportolója kitüntető címet az Országgyűlés 2004-ben a sporttörvényben alapította. A díjat azok a hatvan éven felüli, kimagasló eredményeket elért magyar sportolók kaphatják, akik aktív sportpályafutásuk befejezése után is meghatározó szerepet játszanak a sportéletben. Egyéni vagy csapatsportágban nyújtott teljesítményért egyaránt odaítélhető. A kitüntetettek száma a Nemzet Színésze díjhoz hasonlóan, egyidejűleg legfeljebb 12 lehet. A cím posztumusz nem adományozható.

A jelölő szervezeteknek, továbbá a cím birtokosainak a korábbi adományozott halálától számított hatvan napon belül új javaslatot kell tennie a sportigazgatásért felelős szerv vezetőjének, aki köteles azt a beérkezéstől számított harminc napon belül elbírálni. Az adományozás szabályai innentől megegyeznek az adományozásra vonatkozó szabályokkal.                          
A kormány 2004-ben Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter javaslata alapján döntött arról, hogy Albert Flórián (labdarúgás), Balczó András (öttusa), Bíróné Keleti Ágnes (torna), Gyarmati Dezső (vízilabda), Hammerl László (sportlövészet), Kulcsár Győző (vívás), Polyák Imre (birkózás), Portisch Lajos (sakk), Puskás Ferenc (labdarúgás), Székely Éva (úszás), Weltner Györgyné Ivánkay Mária (para-asztalitenisz) és Zsivótzky Gyula (atlétika) kapja meg a rangos címet.
   
Az elitklubba szóló rangos címeket először 2004. május 6-án adták át a fent említett 12 legendának. Közülük Puskás Ferenc megromlott egészségi állapota miatt nem tudott részt venni az ünnepségen. Balczó András elfogadta a díjat, de távol maradt az eseménytől.
   
Puskás Ferenc halála után Földi Imre súlyemelő került be az elitklubba 2007-ben. Abban az évben hunyt el Zsivótzky Gyula, akinek helyére Sági Györgyné Rejtő Ildikót, a kétszeres olimpiai bajnok tőrvívót választották be a Nemzet Sportolói közé.
   
Polyák Imre 2010. november 15-én hunyt el, így ismét új tagot kellett jelölni. Az Országgyűlés 2010. december 6-án módosította a sportról szóló törvényt, a változtatás értelmében egyidejűleg tizenkettőnél többen is birtokolhatják a Nemzet Sportolója címet. Így Buzánszky Jenő és Grosics Gyula, az Aranycsapat két legendás játékos egyszerre kaphatta meg a Nemzet Sportolója címet.

Albert Flórián 2011. október 31-én hunyt el, és így ismét 12-re szűkült a létszám.

Gyarmati Dezső 2013-ban halt meg, a helyére Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót választották meg a tagok.
   
Grosics Gyula halála után 2014-ben Schmitt Pál, kétszeres ötkarikás aranyérmes párbajtőröző kapta meg a címet.
   
Buzánszky Jenő 2015 januárjában hunyt el, márciusban Magyar Zoltán, kétszeres olimpiai bajnok tornász került be a Nemzet Sportolói közé.
   
Földi Imre 2017-es halálát követően Kamuti Jenő kétszeres olimpiai ezüstérmes vívó lett tag.
   
Kulcsár Győző 2018-ban halt meg, ezután a címet Varga János olimpiai bajnok birkózó kapta meg.
   
Székely Éva 2020. február 29-én hunyt el, és a tájfutó Monspart Sarolta lett az új tag a Nemzet Sportolói között.
   
Kárpáti György 2020. június 17-én halt meg, helyére szerdán az olimpiai bajnok vízilabdázó Faragó Tamást választották be társaságukba a tagok.


A rovat legfrissebb hírei