Lékó Péter előbb nyert, majd másnap kikapott


A magyar nagymester legyűrte a korábbi világbajnokot, majd kikapott a holland nagymestertől a hétvégén

fotó: flickr.com

Lékó Péter győzött a szombati ötödik fordulóban azon a tízfős online sakktornán, amely a negyedik állomása a világbajnok norvég Magnus Carlsen által kitalált és útnak indított, egymillió dollár összdíjazású sorozatnak.

A Chess24 szakportál beszámolója szerint a magyar nagymester a 15 perces alapjátékidejű partikkal zajló, 150 ezer dollár összdíjazású Legends of Chess elnevezésű viadalon a volt világbajnok indiai Viswanathan Ananddal szemben diadalmaskodott 3-2-re. Az első partit Anand nyerte világossal, majd két döntetlent követően Lékó is a világos bábukat irányítva nyert és egyenlített.

Jöhetett az úgynevezett armageddon játszma, amelyben a világosnak - vagyis Lékónak - öt, a fekete figurákkal játszó Anandnak négy perc állt rendelkezésre, de utóbbinak már a döntetlen is elég lett volna a sikerhez. A magyar sakkozó azonban felülkerekedett, és megszerezte második győzelmét a tornán.

Az öröm viszont nem tartott sokáig a szabadkai születésű nagymesternek, ugyanis vasárnap a hatodik fordulóban vereséget szenvedett a 26 esztendős holland Anish Giritől. Az első parti pontosztozkodása után sötéttel kétszer veszített, így hiába nyert másodjára világossal, 2,5-1,5-re kikapott.

Lékó mérlege eddig két győzelem és négy vereség. A keddi nyitókörben a ráadáspartit nyerve 3-2-re legyőzte az ukrán Vaszil Ivancsukot, majd csupa 2,5-1,5-es vereség következett: szerdán az orosz Peter Szvidlertől, csütörtökön Carlsentől, pénteken pedig a korábbi világbajnok orosz Vlagyimir Kramnyiktól.
   
Lékó Péter a hétfői folytatásban az orosz Jan Nyepomnyascsijjal játszik.

A szuperdöntővel záruló sorozat első és harmadik tornáját Carlsen, a másodikat az orosz Danyiil Dubov nyerte.


A rovat legfrissebb hírei