Bobál Gergely nagyon izgatott


A magyar center ma utazik Portugáliába, az orvosi vizsgálatok elvégzésére

fotó: m4sport.hu

A ZTE 24 éves támadója négy évre írt alá Cristiano Ronaldo gyermekkori csapatához, a Nacionálhoz.  Bobálnak már csak egy sikeres orvosi vizsgálatra van szükség ahhoz, hogy hivatalos legyen az átigazolás, ezért hétfőn, azaz a mai nap során útra is kell Madeirára.

"Óriási lehetőség kapujában állok, élni akarok vele. Hogy mennyire szerettek volna megszerezni, arra bizonyíték, hogy négy évre kötelezhetem el magam. Nem titkolták, úgy számolnak, ha jó idényt futok, szép összegért tovább is adnának. No de felesleges ennyire előreszaladni az időben, egyelőre az a legfontosabb, hogy minél előbb megtaláljam az új otthonomat, ezért repülök ki hamarabb, a felkészülésünk csak augusztus harmadikán kezdődik" - mondta a nool.hu-nak Bobál.

A magyar játékos nagy izgalommal és pozitív gondolatokkal indul neki pályafutása következő szakaszának, noha elmondása szerint soha nem volt még olyan izgatott, mint most, de bízik benne, hogy elég hamar felveszi majd a portugál bajnokság ritmusát.

"A portugál bajnokság erős, új csapatom elsőként jutott fel az élvonalba, vagyis számos tényező a Nacional mellett szólt. Nem adtak sok időt, hiszen a megkeresés után egy nap állt a rendelkezésemre, hogy döntsek. Remélem, jó csapat mellett tettem le a garast. Luís Freire vezetőedzővel beszéltem, azt mondta, éppen olyan centerre van szüksége, mint én. Több játékrendszert is alkalmaznak, leginkább a négy-négy-kettes és a négy-kettő-három-egyes szisztémát, mindkettőben szeretek futballozni. Leginkább a kétcsatáros játék fekszik nekem, amikor egy alacsonyabb, mozgékonyabb játékossal szerepelhetek együtt. A keretben számos dél-amerikai, leginkább brazil labdarúgó szerepel, biztosan megtalálom velük a közös hangot" - fogalmazott.

Ha szerencséje van, még akár Cristiano Ronaldo előtt is játszhat majd, hiszen a Juventus ötszörös aranylabdás csillaga a mai napig támogatja egykori együttesét, és amikor tud, még a mérkőzéseikre is kilátogat.
Bobál elárulta, bízik abban, hogy bizonyítani tud, hisz a körülmények adottak, ráadásul elkezdi tanulni a portugál nyelvet is, hiszen talált egy magyar családot Madeirán, akik a segítségére lesznek majd.


A rovat legfrissebb hírei