Erdély

Újból Daniel Cristea nyerte a prológot


Nagyszerű időben kezdődhetett el Sepsiszentgyörgyön a XIII. Székelyföld Kerékpáros Körversenye, amelyen 18 csapat, 100 sportolója vesz részt. A sepsiszentgyörgyi prológot Daniel Cristea nyerte meg.

Tizennyolc csapat – köztük a lengyel Team Hurom, amely ország először képviselteti magát – 100 sportolója állt rajthoz Sepsiszentgyörgyön a XIII. Székelyföld Kerékpáros Körversenyének prológján, amelyen a kerékpározók a háromszéki város utcáin kellett 5,5 kilométeres távot megtegyenek.

Még mielőtt a prológnak nekivágtak volna a kerékpározók a hivatalos csapatbemutatón is részt kellett vegyenek, amely egyben a megnyitója is volt az eseménynek. A megnyitót Ráduly Róbert Kálmán Csíkszereda polgármestere, illetve Szép Zoltán vezényelték le. A csapatok bemutatója közben pedig Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának is szót adtak, mint egyik támogatója az eseménynek, aki sok sikert kívánt a csapatoknak és köszönetét fejezte ki a szervezőknek, hogy Székelyföld Kerékpáros Körversenye újfent megrendezésre került, továbbá biztosításáról adott hangot, ami a jövőt illeti.
 
A csapatok bemutatója a házigazdának számító csíkszeredaiakkal a Novák Teamel zárult. Itt Novák Károly Eduárd paralimpiai aranyérmes sportoló kijelentette és egyben a Román Kerékpáros Szövetség elnöke, hogy minden bizonnyal utolsó Székelyföldi Kerékpáros Körversenyén vesz részt, hiszen a visszavonuláson gondolkodik. Azelőtt viszont még részt vesz az októberi világbajnokságon, illetve a jövő évi tokiói ötkarikás játékokon. Novák kifejtette: „Együtt nőttem Székelyföld Kerékpáros Körversenyével, sok mindent köszönhetek neki és motivált is vagyok a versenyt illetően”.

Zárásként Csíki András a verseny sportigazgatója, illetve Rusz István az esemény társszervezőjének a Sepsi SIC Sportklub elnökének köszöntő szavai hangzottak el. Utóbbi egy érdekességet is megosztott, hiszen a Sepsi SIC Sportklub átalakult és a jövőben már nemcsak a kosárlabda kap hangsúlyos szerepet a szervezetben, hanem a kézilabda, a kerékpár, a birkózás vagy épp az asztalitenisz is.
 
A prológ során a 100 sportolót félpercenként indították el a szervezők. A mezőny zöme hét és fél perc alatt tette meg az 5,5 km-es szakaszt, ám voltak hárman akik a hét perc alá mentek le. Ilyen volt Daniel Cristea – a Giotto Victoria sportolója –, aki tavaly is az első helyen zárt csakúgy mint idén. A második legjobb idővel csapattársa Denis Marian Vulcan ért célt, míg a harmadik helyen az osztrák válogatottnak versenyző Felix Ritzinger.
 
Folytatás csütörtök délelőtt 11 órától, sepsiszentgyörgyi rajttal, hiszen következik a 197,33 km-es Kastélyetap a Sepsiszentgyörgy – Kovászna – Kézdivásárhely – Nyerges-tető – Barót – Sepsibölön – Sepsiszentgyörgy útvonalon.