Erdély

A kolozsváriak korábbi sztárigazolása jelenleg Ronaldo alkalmazottja


Az egykori brazil válogatott elmondta, kik voltak a legnagyobb dumások sztártársai között.

Minden kétséget kizáróan ő volt nem csak a Kolozsvári CFR csapatának, de az egész román labdarúgás történelmének legnagyobb sztárigazolása. Mint ahogy az is kétségtelen, hogy nála senki nem tett kevesebbet és nem okozott nagyobb csalódást a román labdarúgásban.

Ettől függetlenül Julio Cesar Pereira Baptista igazi világsztár volt. Pályája csúcsán legalábbis. Mint ahogy az is biztos, nem a zenitjén igazolt Kolozsvárra 2018 augusztusában… De vajon mit csinál most a Sevilla, a Real Madrid, az Arsenal és a Roma korábbi 48-szoros brazil válogatott csillaga. A most 38 éves egykori támadóval a világ egyik legnépszerűbb labdarúgó magazinja, a For For Two készített rövid interjút.

Ebből kiderül, hogy Julio Baptista jelenleg barátja és egykori csapattársa, Ronaldo alkalmazottja. A korábbi brazil világbajnok fenomén ugyanis a spanyol élvonalbeli Real Valladolid tulajdonos-elnöke, Baptista pedig a kasztíliai város csapatának utánpótlás-edzőjeként tevékenykedik.

„Nagyon összeszedett. Keményen dolgozik és egyetlen cél vezényli: a Valladolid növekedése minden tekintetben”, jellemzi főnökét az interjúban Baptista.

Az önmagát a támadófoci elkötelezettjének nevező kétszeres Dél-Amerika-bajnok Baptista azt is tudja, mi tesz eredményessé egy csapatot: „A versengő, látványos futball híve vagyok. Nem egyszerűen csak a labdabirtoklás a lényeg. Egy csapatnak jól is kell védekeznie”.

Baptistáért pályafutása során összesen 36 millió eurót fizettek ki egykori csapatai – abban a korban, amikor még nem repkedtek a tízmilliók minden olyan futballistáért, aki két egyeneset tud rúgni a labdába. Csapattársai között igazi korszakos egyéniségek is voltak – a magazin kérdésére pedig azt is elmondta, kik voltak a legnagyobb dumások: „Ronaldótól és Roberto Carlostól rengeteg anekdotát hallottunk. Voltak más nagydumás emberek is, például David Beckham, Robinho, vagy Iker Casillas, Sergio Ramos és Cicinho”.

Julio Baptista 36 évesen került Kolozsvárra, ám a vasutas szurkolói nem őrizhetnek túl sok jó emléket róla: az egykori kiválóság 3 mérkőzésen mindössze 42 percet töltött a pályán a CFR bordó-fehér mezében. Ezzel együtt Brazília és Spanyolország mellett Románia bajnokának is érezheti magát.