Erdély

Változások a nagyváradi kosárlabdában


Szoros együttműködésről állapodott meg egymással a két nagyváradi klub, a CSU CSM és az akadémiaként működő Rookies.

Jelentős változások mennek végbe a nagyváradi női kosárlabda háza táján: szoros együttműködésről állapodott meg ugyanis egymással Szent László városának két klubja, az élvonalbeli Nagyváradi CSU CSM és a fiatalok nevelésével foglalkozó Rookies, jelentette be Sorin Buhas klubelnök.

Az egyetemi csapat az élvonalbeli bajnokság tavalyi szezonjában a Bukaresti Rapid és a Kézdivásárhely lepontozása és Marosvásárhelyt sújtó abszurd szabály miatt (mivel az erdélyi klub alig egy éves volt, így nem indulhatott el a rájátszásban) részt vett a tavaszi rájátszásban. A negyeddöntőben a későbbi bajnok Sepsi fölényesen elsöpörte a nagyváradiakat (130-36, 106-29, 116-28), akik aztán a helyosztókon is kikaptak előbb a Konstancától, majd a Targovistétől, így a 8. helyen zártak.

A bejelentés szerint a cél, hogy a Rookies fiataljaiból, néhány nagyváradi játékosból, illetve olyanokból, akik korábban játszottak már a város klubjában, egy „fiatal, fejlődőképes” keretet állítsanak össze. A megállapodás szerint a Rookies biztosítja majd a lányok bérét, a CSU CSM pedig a versenynaptárral kapcsolatos kiadásokat, magyarázta Buhas, utóbbi klub elnöke.

A csapat edzője az a Veres Attila lesz, aki társalapítója a Rookiesnak, korábban 2009-2011 között irányította a Sepsit, majd 2012-2015 között a luxemburgi BBC Telstar Hesperange-ot, dolgozott a román válogatottnál is és a nagyváradi férfi csapatot is edzette hajdanán.

fotó: totalbaschet.ro