Erdély

Pozitív lett az erdélyi származású világbajnok koronavírus-tesztje


A klasszis úszó jól érzi magát!

Néhány hét alatt a feje tetejére állította a fél világot a koronavírus, kedden pedig megvan a magyar élsport első megbetegedése is. Ráadásul egy olyan világklasszis sportolóról van szó, aki ezer szállal kötődik Erdélyhez.

Kapás Boglárka kedden videóüzenetben jelentette be, hogy a felkészülés elkezdéséhez szükséges két tesztje közül a második pozitívnak bizonyult. A világbajnok és olimpiai bronzérmes – hogy csak a legkiemelkedőbb címeit említsük – 26 éves úszó a rossz hír ellenére is pozitív maradt: azt is hozzátette, hogy szerencsére jól érzi magát.

Amint arról már többször is említést tettünk, Kapás Boglárka édesanyja Erdélyben született, édesapja pedig évek óta Kolozs megyében él, ő maga is gyakran és szívesen jár Erdélyben.

Security Check Required

(null)