Erdély

Búcsú a Bajnokok Ligájától


Egyeduralkodó a román női labdarúgó-bajnokságban, ám a Bajnokok Ligájában ezúttal sem sikerült még az előselejtezőből sem továbblépni. A belső védő Ficzay Mária a Kolozsvári Olimpia gólvágója.

Esélyesként vágott neki a női labdarúgó Bajnokok Ligája előselejtező csoportkörének a sokszoros román bajnok és belföldön egyeduralkodónak számító Kolozsvári Olimpia, ám még a koszovói bajnok ellen is buktak. 

Montenegró ad otthont a BL II-es selejtezőcsoportjának, ahol a román bajnok Kolozsvári Olimpia, a házigazda Breznica Pljevlja, a koszovói Kosovo Mitrovica és a bolgár NSA Szófia érdekelt. A négyes közül a legnagyobb együtthatóval a kolozsvári csapat lépett be a négyesbe, amely ugyanakkor 2017 óta nem tud túllépni az egyenes kiesési szakaszba.
 
Ez ezúttal sem változott. Nyitásként a koszovói csapattal játszottak és egyáltalán nem működött a bajnok játéka. Egy félidőt követően 2–0-s hátrányba voltak és ebből faragni csak a 90+5 percben sikerült, amikor a belső védő Ficzay Mária talált be.
 
A folytatás sem úgy ment ahogy azt Kolozsváron elképzelték, hiszen a házigazda hiába uralta a játékot és szerzett előnyt egy újabb Ficzay góllal, a folytatásban zsinórban hármat kaptak. Talpra állni ezúttal sem sikerült, csak közelebb zárkózni. Ez pedig kevés volt és az Olimpia ezzel, az utolsó meccsének eredményétől függetlenül, búcsúzik a sorozattól.
 
Bajnokok Ligája, II-es csoport
 
Kolozsvári Olimpia – Kosovo Mitrovica 1–2 (0–2)
Gólszerzők: Ficzay (95.), illetve Syla (24.), Gjegi (30.)
 
Kolozsvári Olimpia –  Breznica Pljevlja 2–3 (1–1)
Gólszerzők: Ficzay (17.), Bălăceanu (71.), illetve Vujadinovics (45+7.), Milovics (47. - büntetőből, 50.)