Erdély

Bodzavásári üzenet Székelyföldre


A Luceafărul Buzău elnökét lenyűgözték.

 Veretlenül, utcahosszal, nyerte meg a teremlabdarúgó-bajnokság másodosztályának küzdelmeit a Luceafărul Buzău alakulat, amely így jogot szerzett arra, hogy szerepeljen a legjobbak között.

Igaz a korábbi években még kétszer elérték, hogy az első ligában szerepeljenek, de egyszer sem vállalták. Ezúttal viszont nagyon úgy fest, hogy elindulnak a Liga 1. küzdelmeiben.
 
Ennek apropóján a szakszövetség készített egy interjút a klub elnökével Iulian Trăzneaval és az utolsó kérdés arra vonatkozott, hogy mely a legkedvesebb emléke, ami a futsalhoz kötődik. Az elnök nem köntörfalazott.
 
– Több is van, de a legszebb az-az első feljutásunkhoz kapcsolódik, amikor a másodosztály rájátszásának négyes döntőjét Csíkszeredában rendezték. A döntő után az öltözőnkbe bejöttek a hazai szurkolók, dobokkal, hatalmas zajt csaptak és gratuláltak a mutatott játékunkért és az elért eredményért. Nagyszerű emberek élnek az ország azon vidékén. Mindig elmondom, hogy a legtöbb futsalhoz kapcsolódó barátom Hargita, illetve Kovászna megyéből van – fogalmazott Iulian Trăznea.
 
A Trăznea által említett négyes döntőt a 2015/2016-os idényben rendezték. A Csíkszeredai Imperial Wet újoncként veretlenül nyerte az alapszakaszt, majd az elődöntőben 9–2-re verte a Fortius Buzăut, hogy a döntőben 11–4 arányban diadalmaskodjon a Luceafărul Buzău ellen. A csíkiak ekkor még nem vállalták az első ligát, hogy a soron következő idényben megint behúzzák az elsőséget a másodosztályba és szintet lépjenek. A csíkiak azóta már román bajnoki címet szereztek, Szuperkupa diadaluk van és Bajnokok Ligájában is szerepelhettek.
 
Trăznea második állításával, miszerint a székelyföldi csapatokkal van a legjobb kapcsolata, nagyon nincs is amit vitatkozni. Az első és másodosztályban összesen 17 csapat szerepel, amelyből hét (!) székelyföldi: Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Kézdivásárhely, Gyergyóremete és Korond.
 
Fotó: Csíkszeredai Imperial Wet / Pál Zoltán