Erdély

Kilyén hosszabbított csapatával!


A szovátai védő a rájátszás alsóházában bizonyíthat a folytatásban.

Hosszabbított csapatával Kilyén Szabolcs, így az egykori utánpótlás-válogatott bizonyosan a Dinamóban fejezi be a szezont. Ezt a piros-fehérek edzője, Adrian Mihalcea jelentette be.

„Minden játékos, akinek június végéig volt érvényben a szerződése, hosszabbított a szezon végéig. Csend van, csak a labdarúgásra koncentrálunk”, jelentette ki a szakvezető.

Mint ismeretes, a 22 éves Kilyén januárban került kölcsönbe a Dinamóhoz a Viitorultól. A koronavírus-járvány miatt felfüggesztett, majd meghosszabbított szezon viszont sok játékos esetében okozott gondot. Az ő kontraktusuk ugyanis június végéig szólt. Ebbe a kategóriába tartoztak a lejáró szerződésű játékosok éppúgy, mint azok ,akik kölcsönben szerepeltek. Utóbbiak esetében az „anyaklub” hozzájárására is szükség van ahhoz, hogy a játékos be tudja fejezni az idényt.

Kilyén esetében a Viitorul nem gördített akadályt, így a jobboldali védő az alsóházi rájátszás hátralévő 12 fordulójában is a Dinamóban próbálhat bizonyítani.

Kilyén január óta két bajnokin összesen 135 percnyi bizonyítási lehetőséget kapott, igaz, vetélytársát, a szlovák Kristian Kostrnát kifejezetten az előző tréner, a cseh Dusan Uhrin kérésére igazolták le Dunaszerdahelyről. A mértékadó transfermarkt.de által 350.000 euróra taksált Kilyén az ősszel a Sepsi csapatában szerepelt kölcsönben, ott 10 bajnokin egy gólpassz fűződik a nevéhez.

fotó: instragram.com/dinamobucurestioffocial