Erdély

Nagy a bizonytalanság


A Román Kézilabda Szövetség döntésére várnak.

 A román női-, illetve férfi kézilabda-bajnokságok élvonalának küzdelmeit befagyasztotta és helyezés nélkül lezárta a szakszövetség. A másodosztály küzdelmei viszont nem zárultak.

Itt úgy a női, miként a férfi mezőnyben egy nyolccsapatos döntő torna van kinézőben a feljutást érő helyekért, de annak időpontja, mikéntje egyáltalán nem tiszta.
 
Ennek kapcsán a korábban feljutásra pályázó Székelyudvarhelyi Szejke SK közleményt adott ki, amelyben kifejezik reményüket, hogy mielőbb döntés születik, továbbá június közepéig ők is rendezik soraikat.
 
Bár valamikor, valahol még szükséges egy nyolcas tornán részt vennünk a nyár folyamán, pontos információnk nincs. A járvány miatti korlátozások még csak a közös teremedzéseket sem teszik lehetővé vagy csak vállalhatatlan feltételek mellett. Amint a Román Kormány és a Román Kézilabda-szövetség konkrét döntéseket hoz, annak megfelelően lépünk mi is a csapatot illetően.

A csapat minden tagjával sor került egy személyes megbeszélésre. Sajnos a gazdasági helyzet nem teszi még lehetővé, hogy merész jövőről beszélhessünk, de folyamatosak a tárgyalások a támogatókkal, akik a vészállapot miatt szintén óvatosak. A Román Kormány járványügyi döntésének függvényében, valamint a támogatók hozzáállásának megfelelően június közepén fog eldőlni, hogy milyen kerettel vághat neki a Szejke SK a következő időszaknak. Három játékosunknak lejárt május végén a szerződése, egynek pedig június 9-én fog lejárni, a többiekkel hosszabb távú szerződés köttetett korábban.

A lejárt szerződésű játékosokat illetően is válaszokat várunk a szövetségtől, hogy ezen csapattagok hogyan tudnának  vagy egyáltalán tudnának-e szerepelni az esetlegesen megrendezendő nyolcas tornán.

Sajnos a szövetség félmegoldásos döntései bizonytalanságban tartják mind klubunkat, mind pedig játékosaink jövőjét. Bárhogy is legyen, június közepén döntés születik keretünk és lejárt szerződésű játékosaink sorsát illetően.

Hajrá, Szejke!
Hajrá, Udvarhely!
 
– áll a klub közleményében
 
Fotó: kezilabda.ro