Erdély

Ennyi az annyi Zilahon


Ketten távoztak, hárman érkeztek eddig a szilágysági gárdához.

Július tizedikén kezdi el a felkészülést az augusztusban startoló új szezonra a Zilahi HC női kézilabda-csapata, közölte Gheorghe Tadici szakvezető.

A legutóbbi szezont a 8. helyen záró szilágyságiaknál egyelőre nincs nagy mozgás, Dana Abed-Kader távozott a Nagydisznódhoz, Cristiana Nica pedig a Craiovához, visszatért viszont Paula Teodorescu, érkezett továbbá Alexandra Dindiligan Kolozsvárról, a tunéziai Muna Zslezi pedig a Sloboziától.

Tadici arról is nyíltan beszélt, milyen fizetésekre számíthatnak a Zilahra igazoló játékosok. „Nálunk 3.000 és 7.000 lej (220.000 – 500.000 forint) között keresnek a lányok havonta”, mondta a szókimondásáról is ismert 68 éves mester . „Sok más csapatnál, mint például Besztercén vagy Nagybányán teljesen más számokról beszélnek és nem lejben, hanem euróban”, tette hozzá.

A következő szezonról egyelőre annyit lehet tudni, hogy hárman jutnak fel a második vonalból és mivel senki nem esik ki, így 16 csapatos lesz a mezőny. A három feljutó helyre többek között a Marosvásárhelyi VSK és az Arad megyei Kisjenő is pályázik.

fotó: zilah.ro