Erdély

Üzent szurkolóinak a Sepsi OSK elnöke


Diószegi László nagyon fogja hiányolni a szurkolókat a lelátóról.

 Két mérkőzést már elnapoltak a román labdarúgó élvonalbeli bajnokság 3. fordulójából, ám a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – FC Hermannstadt nem tartozik ezek közé.

A két csapat több, mint három hónapnyi kényszerszünet után először rúg labdába hivatalos meccsen. A szombaton 20 órától sorra kerülő találkozót viszont zárt kapuk mögött, szurkolók nélkül rendezik meg.
 
A Sepsi OSK elnöke, Diószegi László, üzent a szurkolóknak:
 
Hosszú hetek után újra hazai pályán játszik kedvenc csapatunk, a Sepsi OSK, csak sajnos ahelyett, hogy egy szép ünnepre készülnénk, egy nagy összevisszasággal kell szembesülnünk. Nem tudom milyen érzés lesz üres lelátók előtt játszani, de az biztos, hogy olyan feltételeknek kell eleget tennünk, hogy az már szinte lehetetlen.
Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a hazai klub részéről csak nyolcan vehetünk részt a mérkőzésen, a vendégcsapat küldöttsége is alig négy személyből állhat. Képzeljétek el mennyire nehéz lesz kiválasztani, hogy kik legyenek jelen, hiszen közel 15 kolléga dolgozik a klubban. És még nem említettem a szponzorokat, akik szintén nem tudnak ott lenni a mérkőzésen és ezúttal is elnézést kérek tőlük, de a döntéseket nem mi hozzuk.
Azonban a legfájóbb pont nekem az, hogy Ti, a szurkolók, akik a klubunk szerves része vagytok, sajnos nem lehettek jelen a lelátókon. És ezért elsősorban tőletek, a kedves szurkolóinktól, barátaimtól szeretnék elnézést kérni, hiszen meggyőződésem, hogy megtöltöttétek volna a stadiont és végig biztattátok volna a csapatot.
Hiányozni fogtok holnap este nekem és a játékosoknak egyaránt, és ugyanakkor úgy vélem, hogy nincs szükség kihelyezni a fényképeiteket a lelátókra, mivel messze mindent felülmúl az, hogy a lélekben ott lesztek velünk és ígérem, hogy a csapat mindent meg fog tenni a győzelemért. A Sepsi OSK TI VAGYTOK.
 
Fotó: covasnamedia.ro