Erdély

Harc az első ligás tagságért


Az Arad – Petrolul meccsel indul a rájátszás

 Kisorsolták a román labdarúgó-bajnokság másodosztályának rájátszását. Rangadóval indul, miután az Aradi UTA a Petrolul Ploiestit fogadja.

Egyelőre még nem lehet tudni, hogy a másodosztály felsőházi rájátszásába jutott hat csapat hány ponttal vág neki a bajnokságnak, miután az Aradi UTA a Sportdöntőbírósághoz fordult kérve a szakszövetség döntésének visszavonását. A szövetség ugyanis a rájátszásba jutott hat csapat korábban összegyűjtött pontjait megfelezte, így a bajnokságot toronymagasan vezető aradiak előnye 11 pontról ötre olvadt. 
 
A Sportdöntőbíróság az első bajnoki meccs előtti napokra ígért döntést. Ami viszont biztos, hogy az öt forduló során a Bálint László által dirigált UTA három meccset hazai környezetben, míg kettőt idegenben fog letudni.
 
A bajnokság július 4-én rajtol és augusztus 1-én ér véget. Az első két helyezett alanyi jogon feljut az első ligába, míg a harmadik helyezett selejtezőt játszik az első osztály alsóházának 6. helyezettjével.
 
Íme a műsor
1. forduló (július 4.): UTA Arad – Petrolul Ploiești, Turris Oltul Turnu Măgurele – Campionii FC Argeș, CS Mioveni – Rapid.
2. forduló (július 11.): Petrolul Ploiești – Rapid, Campionii FC Argeș – CS Mioveni, UTA Arad – Turris Oltul Turnu Măgurele.
3. forduló (július 18.): Turris Oltul Turnu Măgurele – Petrolul Ploiești, CS Mioveni – UTA Arad, Rapid – Campionii FC Argeș.
4. forduló (július 25.): Petrolul Ploiești – Campionii FC Argeș, UTA Arad – Rapid, Turris Oltul Turnu Măgurele – CS Mioveni.
5. forduló (augusztus 1.): CS Mioveni – Petrolul Ploiești, Rapid – Turris Oltul Turnu Măgurele, Campionii FC Argeș – UTA Arad.
 
A bajnokság állása: 1. Aradi UTA 25 pont, 2. Mioveni 20, 3. Turris Oltul 20, 3. Arges 19, 4. Petrolul 19, 6. Rapid 19.
 
Fotó: liga2.prosport.ro