Erdély

Török: A Magyarországon töltött időszakban jelentős tapasztalatokat szereztem


A nagyváradi kosaras beszélt arról, miként készül élete két új korszakára: az apaságra és kosárlabda utáni időszakra.

Mélyreható és személyes jellegű interjút készített a unitedhoops.ro kosárlabda portál Török Rolanddal, az élvonal harmadik helyén záró BC CSU Nagyszeben nagyváradi játékosával.

A 29 éves erőcsatár felidézte, hogy 16 évesen szúrták ki, amikor középiskolája csapatában játszott egy tornán, így került a Nagyváradi Sportiskola együttesébe. Előtte „természetesen” ő is focizott. Aztán az első felnőtt szezonja végén megválasztották Románia legígéretesebb fiatal játékosának.

Ezt követően került Magyarországra, Jászberénybe, majd a Körmendhez, ahol magyar játékosként szerepelt, tekintve, hogy már akkor kettős állampolgár volt. „A Magyarországon töltött három év alatt jelentős tapasztalatokat szereztem”, fogalmazott az időközben 203 centire megnőtt játékos.

Legsikeresebb évét Kolozsváron töltötte, ahol az U-BT-vel mindent megnyert, amit csak lehetett: román bajnok, háromszoros Román Kupa-győztes, kétszeres Szuperkupa-győztes lett. Kiemelkedő éve volt a 2017-es, egyrészt, mert abban az évben triplázott klubcsapatával. „Olyan rendkívüli emlék ez, amit sokáig nem fogok elfelejteni”, vallja.

De 2017-ben szerepelt a román válogatott tagjaként az Európa-bajnokságon is. „Az EB egyedülálló esemény volt az életemben. Örülök, hogy tagja lehettem annak a csapatnak és hogy alkalmam adódott az Euroliga vagy éppen az NBA sztárjai ellen pályára lépni. Számomra a Magyarország elleni mérkőzés volt a legkülönlegesebb, mivel mindenkit ismertem a játékosok, de még a stáb tagjai közül is, sokan csapattársaim voltak korábban”, idézi fel a három évvel ezelőtti kontinenstornát Török.

A játékos aztán tavaly nyáron többedmagával kellemetlen helyzetbe került a válogatottnál: eltiltották. „Egy napra kértem csak kimenőt személyi okok miatt. Szó sem volt arról, hogy nem akartam részt venni a válogatott edzésein. Azóta is többször elmondtam: soha nem fordítottam hátat a válogatottnak, ezentúl is bármikor szívesen állok a szövetség rendelkezésére. Én nem keresek vétkesek a tavalyi eset kapcsán”.

A tavalyi esztendő nyara azért is fordulópont volt az életében, mert Kolozsvárról Nagyszebenbe szerződött. „Egységes csapatba érkeztem, amelynek stílusa nagyon különbözött az U-BT-től, ezért időre volt szükségem, hogy beilleszkedjek”, vallotta be.

Újabb jelentős változás idén nyáron áll majd be Török életébe, amikor apa lesz. „Sose fogom elfelejteni a napot, amikor megtudtam! Még nem értettem az első perctől fogva a változásokat, amiken a feleségem keresztülment, de igyekeztem mellette állni és támogatni őt. Szeretnék a legjobb apa és a legjobb férj lenni”, mondja meghatódottan.

És hogy mire készül pályafutása után? „Tavaly két éves szerződést kötöttem a BC CSU-val, így biztosan maradok Nagyszebenben. Örülök a jelennek és igyekszem intenzíven megélni. Remélem, még jó néhány évig kosarazhatok. De utána sem szeretnék elszakadni a sport világától”, jelentette ki.

fotó: unitedhoops.ro