Erdély

Újpestről hozott másodedzőt a Gyergyói HK


Közel hat éven át irányította az Újpestet, közben a magyar válogatott másodedzője is volt, most pedig Gyergyószentmiklósra igazolt.

 Ahogy már több alkalommal is leírtuk pörögnek az események a jégkorong Erste Liga elsőségére hajtó Gyergyói HK-nál. Ezúttal svéd szakembert magyarra cseréltek.

Elköszöntek ugyanis a GYHK-nál a tavalyi idényben a másodedzői – de volt megbízott vezetőedző is – feladatokat ellátó Christopher Hammeltől és nagyon gyorsan be is jelentették utódját.
 
Aki nem más mint Szilassy Zoltán. A 45 esztendős szakember aktív jégkorongozóként a Ferencvárosban, az Újpestben is megfordult, de pályafutása zömét Székesfehérváron, illetve Dunaújvárosban töltötte. A 2012/2013-as idénytől kezdve a Dunaújváros másodedzője, hogy a soron következő idényben Újpestre szerződjön. Itt előtt a junior csapatot bízták rá, majd megkapta a felnőtt csapat irányítását, amely posztot egészen 2019. október 1-ig tudta megtartani. Az Újpestet háromszor vezette a negyeddöntőig és kétszer az elődöntőig. Az legutóbbi idényre ő is és csapata is kifáradt. Váltania kellett.
 
Edzőként ugyanakkor éveken át volt a magyar felnőtt férfi válogatott másodedzője, míg legutóbb a video-elemzője. 
 
Szilassy személyében nagy munkabírású tréner érkezik Malcolm Cameron vezetőedző mellé. Ugyanakkor kérdés, hogy a kanadai Mark Matheson szerepe mi lesz, hiszen a GYHK-nak adott interjúban a neves csatár úgy nyilatkozott, hogy játékosként és edzőként csatlakozik a piros-fehérek keretéhez.
 
Fotó: ujpest.hu