Erdély

A „fiakra” koncentrál a Temesvár


Hat távozó és öt érkező ismert egyelőre a Béga partján.

Jelentősen átalakul a következő szezonra a Poli Temesvár férfi kézilabda-csata. Igaz ez nem csak a keretre, hanem a szakmai stábra is. Az átigazolások érdekessége, hogy az erdélyiek három olyan fiatal tehetséggel is szerződést kötöttek, akiknek az édesapjuk is „valaki” a román kézilabdában.

Az már korábban kiderült, hogy távozik a szerb edző, Pero Milosevics, vele együtt pedig fia, Vuk is Bodzavásárra szerződött. Nem maradt viszont apa-fia kapcsolat nélkül a Poli, az új edző ugyanis Vlad Caba, akinek fia, Liviu is Temesvárra tette át székhelyét a Bukaresti CSM-től. Utóbbi 20 éves, legutóbb pedig megválasztották a bajnokság legjobb U23-as játékosának.

Szintén a fővárosi önkormányzat csapatától érkezik a 20 éves Aron Dedu és öccse, a mindössze 17 éves Calin – ők a Román Kézilabda Szövetség (FRF) elnökének, Alexandru Dedunak a csemetéi.

A lila-fehérek a napokban jelentették be továbbá, hogy leigazolták az 50-szeres portugál válogatott Sergio Barros (fotó), a 28 éves játékos az Angel Ximenez Puente Genil csapatától érkezik. Erősítés érkezik továbbá a kapuba is, a 29 éves szerb Alekszandar Milenkovicsot a Novi Pazar csapatából csábították Temesvárra.

Ami a távozókat illeti, Antonio Pribanics, Milos Dragas és Ludovic Varo még a télen elhagyta a gárdát, Filip Marzsanovics, Raul Bote (Resicabánya), Robert Rusu, valamint a már említett Vuk Milosevics (mindketten Bodzavásár) a nyáron távozott, míg Ghita Irimescu visszavonult.

A 2019-ben Román Kupát nyert együttes célja az új szezonban a 6-8. hely valamelyikének a megszerzése. A koronavírus miatt félbeszakított előző idényben amúgy a 8. helyen végzett a gárda.

fotó: handballmania.ro