Erdély

Ők lehetnek a kolozsváriak ellenfelei a BL-ben


Nem is annyira régi ismerőssel is összefuthat Kuti és Vida csapata.

Bolgár, izraeli, bosnyák vagy görög ellenfelet kaphat a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében a Kolozsvári U-BT férfi kosárlabda-csapata. A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) négy értékkalapba sorolta a kvalifikációra váró csapatokat.

Az U-BT pedig a második számú kalapba került, ami azt jelenti, hogy a harmadik urnában található csapatok egyike lesz az erdélyiek ellenfele az első selejtezőkörben. Azaz a bolgár BC Balkan Botevgrad, az izraeli Hapoel Tel Aviv, a bosnyák KK Igokea Aleksandrovac vagy a görög Iraklisz Szaloniki.

Kuti Nándor és Vida Dávid számára vélhetően a Balkan Botevgrad lenne a legszerencsésebb sorsolás. Egyrészt, a bolgárokhoz nem kellene messzire utazni, másrészt pedig jól ismerik a Botevgrad együttesét, hiszen az előző szezonban kétszer is összecsaptak velük az Európa Kupa csoportkörében. Akkor a kolozsváriak 92-80 arányú győzelmet arattak hazai pályán, majd 86-76-re nyerte idegenben is.

Amennyiben a sepsiszentgyörgyi Kuti és a szatmárnémeti Vida csapata továbbjut a szeptember 22-ére, illetve 25-ére tervezett párharcon, akkor az első és a negyedik kalapból származó csapatok összecsapásának egyik győztesével vívhat meg a csoportkörbe jutásért.

A selejtezőkben 16 csapat vesz részt, közülük viszont csak négyen juthatnak be a csoportkörbe. A sorsolást július 15-én tartják.

fotó: facebook.com/UBTCluj