Erdély

Legjobbjától búcsúzott a Sepsi-SIC


A elmúlt évek, román női kosárlabda-bajnokságának, legeredményesebb légiósát búcsúztatták.

 Hatalmas érvágás történt a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC női kosárlabda csapatánál. Hét játékos után, akik meghosszabbították szerződésüket, megvan az első távozó is, Chrissy Givens személyében.

A Nemzeti Liga előző idényének legértékesebb játékosa, Chrissy Givens úgy döntött, hogy visszavonul. Az amerikai alacsonybedobónak érvényes szerződése volt csapatunkkal a következő szezonra is, végül úgy döntött, elfogadja egykori középiskolája, az Ouachita Lady Lions ajánlatát, így a jövőben edzőként tevékenykedik. A 34 éves játékos a román női kosárlabda történetének legsikeresebb idegenlégiós, ugyanis hat bajnoki címet és négy Román Kupa-győzelmet ünnepelhetett. A Nemzeti Ligában több mint 200 meccsen lépett pályára, ezeken a találkozókon több mint 3500 pontot szerzett, a kupasorozatban pedig 27 mérkőzést játszott, ahol közel 400 pontot jegyzett.

Köszönjük, amit az elmúlt szezonban a klubért tett! Sok sikert kívánunk a folytatásban!
 
– áll a Sepsi SIC közleményében.
 
Fotó: hirmondo.ro