Erdély

Kirobbanó formában az aktuális Puskás-díjas!


A 19 csatár sorban lövi a gólokat az erdélyi edző kezei alatt.

Szlovéniában készül a magyar élvonalba idén 75 év után visszajutó Budafoki MTE labdarúgócsapata. A piros-feketék eddig három felkészülési mérkőzést is vívtak az edzőtáborban két szlovén második osztályú gárda, illetve a szintén újonc MTK ellen.

Ugyan az ellenfelek nem túl fajsúlyosak, így messzemenő következtetéseket egyelőre nehéz levonni. Két dolog viszont biztosan kijelenthető: a gárda szórja a gólokat, úgyhogy látványos játékot remélhetünk tőlük a bajnokságban is. Másrészt remekel Zsóri Dániel is, aki mindhárom találkozón betalált, kitűnő formába lendült tehát a Nagyváradon született tehetség Csizmadia Csaba edző kezei alatt.

A marosszentgyörgyi tréner együttese elsőként a szlovén második vonalban szereplő NK Roltek Dob gárdáját verte el 5-1-re, Zsóri a 60. percben volt eredményes. Következett egy nem mindennapi forgatókönyv szerinti igazi felkészülési mérkőzés a szintén újonc MTK ellen, amely találkozó 2×60 perce alatt a fővárosiak 3-2-re nyertek, Zsóri pedig az 54. percben talált be. Végezetül a szintén szlovén második ligás NK Dekani ellen már a 7. percben becsöngetett a FIFA Puskás-díjának legutóbbi nyertese. Ezt a meccset 2-0-ra nyerte a Csizmadia-legénység.

A még mindig csak 19 éves Zsóri a MOL Fehérvár kölcsönjátékosaként szerepel jelenleg a Budafok együttesében. Az NB1-ben az augusztus 15-i hétvégén mutatkozhat be az újonc színeiben, amikor a Kisvárda lesz az ellenfél a nyitófordulóban.

Dominancia és gólok

Harmadik szlovéniai felkészülési mérkőzésünkön 3-0-ra nyertünk a másodosztályú NK Jadran Dekani ellen. A már-már szokásosnak mondható eső ezúttal elkerülte Kranjska Gorát, a korai BMTE-gól viszont menetrendszerűen érkezett. A 7. percben egy szépen felépített támadás végén Ihrig-Farkas Sebestyén jobbról adott középre, a jó ütemben érkező Zsóri Dániel pedig a kapuba továbbított.

fotó: facebook.com/BudafokiMTE