Erdély

Ezért kár volt bejutni a felsőházba


A szombati két meccs hazai csapatai enyhén szólva sem a megfelelő „házban” szerepelnek a rájátszásban.

Lassan követhetetlen, a koronavírus miatt melyik meccset játsszák le és melyiket halasztják el a román labdarúgó élvonalban. Ami viszont biztos, szombaton két olyan találkozót rendeztek, amelynek hazai csapatai „szereptévesztésben” szenvednek. És mindkét mérkőzésnek volt természetesen erdélyi vonatkozása is.

Elsőként a Viitorul fogadta és győzte le 4-1-re a Chindia Targoviste együttesét. A hazaiak kapuját ezúttal Catalin Cabuz védte, ami azt jelentette, hogy Tordai Árpád négy bajnokit követően ezúttal csak a kispadon kapott helyet. Négy olyan bajnoki után, amelyek közül három találkozón gólt sem kapott.

A marosvásárhelyi hálóőr együttese kapcsán kép dolgot illik még megemlíteni. Egyrészt a legendás Ghoerghe Hagi klubtulajdonos-edző ezen a találkozón a 41. saját nevelésű játékosát dobta be a Liga 1 mély vizébe, amióta a Viitorul 2012-ben bemutatkozott az élvonalban. Abban az élvonalban, amelyet egyszer meg is nyert azóta és amelyben minden kétséget kizáróan az élmezőnyébe tartozik, semmiképpen nem az alsóházba.

Szemben a Gaz Metannal! A medgyesiek történelmük során először jutottak be idén a felsőházba. De minek, tehetnénk fel a rosszindulatú kérdést. A csapat ugyanis teljesen céltalanul kóvályog a pályán. Az már biztos, hogy a 6. helynél lentebb nem végezhet, ami már önmagában is klubrekord. Mint ahogy az is biztos volt, hogy az európai kupákban sem indulhat el, tekintve, hogy csődvédelmi eljárás alatt állt néhány héttel ezelőttig.

Így hát az egykori szász város csapata úgy néz ki, mint egy olyan palack, amelyből kifogyott a gáz. Az üzemanyag. Pontosabban, amely kipukkant, tekintve, hogy a rájátszás kilenc mérkőzéséből hatot elveszített, ebből a legutóbbi négyet zsinórban és mindössze három döntetlent tudott összekuporgatni. A gólaránya is beszédes: 4 gólt rúgott és 14-et kapott.

Ezúttal, a felsőház utolsó előtti fordulójának nyitányaként 1-0-ás vereséget szenvedett hazai pályán egy olyan FCSB ellen, amely a szerdai kupagyőzelmével elérte a célját. És amelynek színeiben egy adott pillanatban tíz (!) U21-es játékos volt a pályán. Ami új rekord a Liga 1 történelmében.

fotó: .gaz-metan-medias.ro