Erdély

Régi ismerősök a kispadon és a pályán Szatmárnémetiben


Marad, mégsem állhat a csapat rendelkezésére a csapatkapitány.

Mióta a koronavírus félbeszakította a román női kosárlabda-bajnokságot, keveset lehetett hallani a Szatmárnémeti VSK háza tájáról. A kényszerszünet a középszakasz második helyén érte Mauro Procaccini csapatát, de az idényt már nem lehetett folytatni, így a rájátszás elmaradt.

A Román Kosárlabda Szövetség korábbi bejelentése alapján a következő szezon október 3-án kezdődik, az idénynek azonban nem az olasz Procaccinivel vág neki a VSK, hanem visszatér a spanyol Maikel Lopez, árulta el Fógel László klubelnök egy helyi televíziós műsorban.

Lopez tavaly nyáron hagyta el Szatmárnémetit és szerződött Kínába azt követően, hogy a VSK csak három ponttal maradt alul a bajnoki döntőben a Sepsivel szemben.

Fógel azt is elárulta, hogy a jelenlegi légiósok közül biztosan marad a csapatnál az amerikai Brittany Denson és két év után visszatér a litván Marina Solopova. „A külföldiek közül még néhányukkal tárgyalásban vagyunk, míg a hazai játékosok közül Adina Stoiedinen kívül mindenki marad”, mondta.

Marad, de mégsem számíthat Oláh Andrea szolgálataira Lopez, hiszen a csapatkapitány anyai örömök elé néz. Fógel azt is elmondta, az amerikai légiósok megérkezésük után 14 napot karanténban kell majd töltsenek.