Erdély

Januárban érkezett, máris elhagyta a Sepsit


A középső védő egy évre kölcsönbe távozott a bajnoki riválishoz.

Elhagyta a Sepsi labdarúgó-csapatát és egy évre kölcsönben a szintén román élvonalbeli Chindia Targoviste gárdájában folytatja pályafutását Daniel Celea. Az átigazolást hétfő délután saját Facebook-oldalán jelentette be a sepsiszentgyörgyi klub.

A 25 éves Celea januárban a második osztályú Miovenitől érkezett a Sepsihez, amelynek színeiben tavasszal 7 bajnokin 433 percet töltött a pályán – azaz meccsenként átlagosan 62 percet. Az átigazolástól azt reméli, hogy ennél is több játéklehetőséget kap majd az együttesben, amely bennmaradását osztályozón kiharcolta ki – éppen a Mioveni ellen.

Celea a Sepsi hatodik távozója ezen a nyáron Stefan Velev (Cserno More), Yasin Hamid (Nyíregyháza), Fejér Csongor (Nyíregyháza), Alexandru Greab (Arges) és Hrvgoje Barisic (Tuzla City) után.

Ami az érkezési oldalt illeti, az ennél is hosszabb: Vlad Mitrea a belga Lokerentől, Bryan Nouvier a lengyel Rakowtól, Adnan Aganovics a ciprusi AEL Limasszoltól, Jesus Fernandez a Kolozsvári CFR-től, Florin Purece a lengyel Termalicától, a görög Panajotisz Delijannidisz pedig az OFI Krétától érkezett.

fotó: facebook.com/osksepsi