Erdély

Egymás között meccselnek


A román jégkorong-bajnokság legjobb csapatai az előzetes programmal ellentétben a hétvégén már jégre lépnek egy-egy felkészülési mérkőzés keretében. Pályán a Brassó, a Sportklub, a GYHK és a Sapientia is.

Nem várt felkészülési mérkőzések ugrottak be a jégkorong naptárba egy pár óra leforgása alatt. Kiderült ugyanis, hogy négy belföldi csapat is pályára lép a hétvége folyamán.

A sort a Székelyföldi Jégkorong Akadémia csapata a Sapinetia U23 és Csíkszeredai Sportklub ütközete vezeti fel pénteken 17.30 órától. Érdekesség, hogy ez lesz a csíki csapat térnerének Jason Morgannek az első meccse kék-fehérben.
 
A sort a Brassói Corona – Gyergyói HK összecsapása folytatja. A felek szombaton 17 órától mérik össze erejüket a Cenk alatti városban. Ezen két csapat már túl van első meccsin, hiszen a Corona Gyetván három összecsapást is letudott, míg a GYHK a szlovák másodosztályban szereplő Léva otthonában szenvedtek vereséget, szétlövések után.