Erdély

Gócpont Újpesten


Befogta a koronavírus az Erste Ligát!

 Kilenc játékos koronavírustesztje zárult pozitív eredménnyel az UTE jégkorongcsapatánál, amelynek tagjait a Nemzeti Népegészségügyi Központ azonnal kéthetes hatósági karantén alá helyezte.

Az Újpesti Torna Egylet szerdai sajtóközleményében az áll, hogy az együttes tagjait hétfőn tesztelték, miután vasárnap kiderült, hogy az egyik játékos fertőzött. Azt írták, a Sportkórház (OSEI) PCR-teszteket végzett el a Megyeri úton, és a felnőtt keret harmadának, kilenc jégkorongozónak a tesztje lett pozitív. Hozzátették, második teszt most nem készülhetett, azt csak a hatósági karantén idejének lejárata után lehet elvégezni.
 
Az UTE vezetése úgy döntött, hogy az U20-as csapat tagjainak szintén kéthetes karanténba kell vonulniuk.
 
– A következő két hétben ebben a két korosztályban teljesen leáll a jégkorongélet Újpesten. A szakosztály közben elvégeztette a Megyeri úti jégcsarnok teljes fertőtlenítését, így a többi korcsoportban a hosszú hétvége után, hétfőn ismét elkezdődhetnek az edzések – írta az UTE, amely vasárnap jelentette be, hogy az egyik felnőtt jégkorongozó koronavírustesztje pozitív eredménnyel zárult, ezért az újpesti jégpályát lezárták.
 
A kéthetes karantén miatt biztossá vált, hogy az újpestiek nem kezdhetik el az eddigi ütemtervnek megfelelően a szeptember elején rajtoló Erste Ligát.
 
Az Újpest és a Debrecen épp a múlt héten játszott egymás ellen felkészülési mérkőzést. Az Újpestiek átragasztották a debreceniekre is a vírust.

– Pénteken a DEAC edzőmeccset játszott az UTE jégkorongcsapatával. Vasárnap reggel jött a hír, hogy az egyik újpesti hokis koronavírustesztje pozitív lett, ezért egyesületünk azonnal házi karantén rendelt el a játékosoknak, akik a következő napokban nem is találkoztak egymással. Kedden a csapat minden tagján elvégezték a szükséges vizsgálatokat. Az eredmények ma megérkeztek, és sajnos egyik játékosunk első tesztje pozitív lett. Az érintett jégkorongozónak nincsenek tünetei, de természetesen az előírásoknak megfelelően házi karanténban marad. A többiek negatív tesztet produkáltak, így ők folytathatják a felkészülést. – áll a DEAC közleményében.
 
Fotó: dehir.hu