Erdély

Újabb felvidéki sportoló Csíkszeredában


Kölcsönbe érkezett Szeredről.

 A szlovák első osztályból erősített az FK Csíkszereda második ligás labdarúgócsapata.

A 24 éves Mészáros András az őszi idényre érkezett kölcsönben az SKF Szered csapatától. 2015-ben mutatkozott be a szlovák élvonalban a DAC színeiben, ahol 19 tétmeccsen szerepelt, majd két szezont húzott le a másodosztályú Komáromnál, ahol 37 meccsen 10 gólt és 4 gólpasszt jegyzett.
 
Az előző idényt a Fortuna Liga újoncánál a garamszentkereszti FK Pohronie csapatánál kezdte, ott 15 meccsen lépett pályára és két gól fűződik a nevéhez, júliusban került a szintén első ligás SKF Szered együtteséhez, ahol: „a csapatban lévő konkurencia miatt a posztján nem kapna elég játéklehetőséget” – nyilatkozta Roman Adamčík, a szeredi klub igazgatója.
 
A fiatal csatár megérkezett Csíkszeredába és a tervek szerint hamarosan bemutatkozhat. Az FK a tervek szerint szombaton 11 órától lép pályára a másodosztály első fordulójában Lénárdfalva ellen.
 
Fotó: fkcsikszereda.ro