Erdély

Gócpont Újvárosban


Utánpótlás játékosok is megfertőződtek Dunaújvárosban.

 Újabb játékosok fertőződtek meg koronavírussal az Erste Liga társbajnok FTC-Telekom jégkorongcsapatánál.

A zöld-fehér klub honlapjának beszámolója kiemelte: azt követően, hogy szerdán a keret két tagja produkált pozitív koronavírus-tesztet, és került házi karanténba, a csapat többi tagján az előírásoknak megfelelően újabb vizsgálatokat végeztek el. A Covid-19-teszt aztán további csapattagoknál is pozitív eredményt mutatott ki. Az érintettek ezúttal is azonnal házi karanténba és megfigyelés alá kerültek. A weboldal kiemelte: az összes érintett csapattag jól van.
 
Azok a csapattagok, akiknek semmilyen testi tünetük nem volt, és két negatív tesztet produkálnak, a héten fokozatosan edzésbe állnak. Az Erste Liga – amelynek előző kiírása idő előtt, az elődöntőknél szakadt félbe a pandémia miatt – új idénye a tervek szerint jövő szombaton rajtol el.
 
Nagy a baj Dunaújvárosban
A Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapatánál többen is megfertőződtek az új koronavírussal, ám nemcsak a felnőtt csapat érintett, hanem az utánpótlás is és további három napra függesztették fel az edzéseket.
 
– Az elmúlt napokban tömeges tesztelést végeztünk a jégkorongozók körében. A felnőtt csapatot, a juniorokat az ifistákat és a hozzájuk tartozó edzőket, sportmunkatársakat vizsgáltattuk meg, teszteltük. Az eddigi eredmények alapján rengeteg pozitív mintával találkoztunk. A további vizsgálatok elvégzéséhez idő kell, ezért 2020.09.09-ig, szerdáig biztosan nem tartunk edzéseket.
 
A dunaújvárosi járványügyi hivatal, az elmúlt napok teszteredményei alapján hozott egy határozatot ami alapján nem javasolja az iskolába járást az U14 és U16 korosztályban edző gyermekeknek. Ezeket a gyerekeket nem tesztelték le, de bekerültek a kontakt csoportba.
 
– áll az újvárosiak közleményében.