Erdély

Újabb fiatal magyar játékos a román póló égiszén


Fiatal magyar játékost igazolt a Nagyvárad.

Fiatal erdélyi magyar játékossal egészítette ki keretét a férfi vízilabda Román Kupa legutóbbi győztese, a Nagyváradi VSK. Szent László városának csapata idén is részt vesz a Bajnokok Ligájában, a napokban pedig közzétette az európai kupákra benevezett keretét.

Ebben pedig helyet kapott a nyáron a helyi Crisul csapatától leigazolt Orsós Richárd Sándor. A még utánpótláskorú játékos ezzel Kováts Viktor (22 éves) és Czenk Ferenc István (19 éves) mellett a keret harmadik magyar nemzetiségű tagjává vált.

A nagyváradi keretben történt legfontosabb változás, hogy a korábban a világ legjobb junior korú játékosának is megválasztott japán Juszuka Inaba Olaszországba szerződött. Két év után visszatért ugyanakkor a „felkelő nap országából” a 25 éves Szeija Adachi, míg a 23 éves Alexandru Vatrai a Steauától érkezett.

A VSK számára nem lesz ismeretlen a BL légköre, hiszen tavaly 10 mérkőzést vívott a legrangosabb nemzetközi klubsorozatban, de az utolsó akadályt már nem tudta venni, így nem jutott be a csoportkörbe. Az Európa Kupában aztán az elődöntőig jutott.

fotó: csmoradea.ro