Erdély

Duplázott a nagykárolyi játékos, megvan az idei első akciógól


Kirobbanó formában kezdi a szezont az egykor a magyar nemzeti tizeneggyel is szóba hozott középpályás.

Alig három hét pihenő után már augusztus második hétvégéjén útjára indult az orosz labdarúgó élvonal. A Premjer Liga immár a hetedik fordulónál tart, a nagykárolyi Eric Bicfalvi pedig kirobbanó formában indította az új idényt: csapata, az Ural Jekatyerinburg valamennyi bajnokiján pályára lépett, az FK Himki elleni mérkőzésen szerzett duplájával pedig már szezonbeli harmadik góljánál tart.

A 32 éves középpályás, akinek a nevét egykoron még a magyar válogatottal is összeboronálták, előbb a 15. percben talált be büntetőből, majd a 67. minutumban fejjel biztosította be csapata 3-1-es győzelmét. Ez volt egyben idénybeli első akciógólja, hiszen korábban, még a második fordulóban, büntetőből vette be a Rubin Kazany kapuját. Csapata két-két győzelemmel és vereséggel, valamint három döntetlennel a tabella 9. helyén áll.

Az Ural-Himki meccsnek volt egy másik magyar vonatkozása is: a vendégeknél a 63. percben pályára lépett az előző héten a Ferencvárostól szerződtetett fehérorosz Nyikolaj Szignyevics is.

Highlights FC Ural vs FC Khimki (3-1) | RPL 2020/21

➡️ Watch all RPL games live with Russian commentary or best two games with English commentary: https://youtube.com/c/premierliga/join Bicfalvi double leads U...