Erdély

A román élvonalban folytatja a magyar játékos


A jelenlegi fradista nyomában az egykori újpesti nevelés.

A román labdarúgó élvonalbeli Poli Iasi csapatában folytatja pályafutását Bősz Levente. A tavaszi szezonban a Vasasban védő 26 éves hálóőr két éves szerződést kötött a jászvásári klubbal.

„Szerettem volna kipróbálni magam egy európai élvonalban. Nagy kihívás ez számomra és szeretném megmutatni, hogy ezen a szinten is megállom a helyem”, fogalmazott az erdelysport.hu megkeresésére Bősz.

A 26 éves hálóőr az Újpestben nevelkedett, majd megfordult a Diósgyőrben, a német BSU Rehdenben, Dunaújvárosban, majd a Vasasban. „Sérülés után, 22 évesen egy német menedzseriroda segítségével jutottam ki Németországba. Abban az osztályban egy sor Bundesliga-csapat második együttese szerepelt, úgyhogy bátran mondhatom, magas színvonalú közegbe kerültem”, emlékezett vissza a négy évvel ezelőtti eseményekre.

„Komoly kihívás ez számomra és azért szerződtem a Iasi-ba, hogy védjek. Ha nem lennék meggyőződve arról, hogy be tudom verekedni magam a kapuba, akkor bele sem vágtam volna ebben a kalandba”, fogalmazott határozottan.

„Levente jó képességű kapus, akinek komoly esélye van arra, hogy a Iasi első számú kapusa legyen”, véli Bőcs menedzsere, Karda Attila. „Ez számomra is kihívás, hiszen az utóbbi időben több román játékos szerződött Magyarországra, de meg akarjuk mutatni, hogy az út fordítva is járható”, tette hozzá a marosvásárhelyi menedzser.

A román élvonalban ritka hollónak számít a magyar játékos. Legutóbb a magyar válogatott Lang Ádám szerepelt a Liga 1-ben, de aki a legkomolyabb nyomot hagyott maga után, az  a jelenleg a Ferencváros kötelékébe tartozó Bőle Lukács - éppen Bősz új csapatában. A szélső igazi közönségkedvenc volt Jászvásáron, ahol 83 bajnokin 14 gól és 13 gólpassz fűződik a nevéhez.