Erdély

Villámrajt és mindent elsöprő Ferencváros - 16 év után a rájátszásban!


A horvátok tavaly még négyet vágtak az Üllői úton, most egyik Dinamo-játékos sem talált kapuba.

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte a horvát Dinamo Zagreb csapatát a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában, így biztossá vált, hogy valamelyik európai kupasorozat főtábláján lesz érdekelt. Szerhij Rebrov együttese így a BL playoff körében lesz érdekelt, ahonnan a párharc győztese a BL, a vesztese pedig az Európa-liga csoportkörében szerepelhet.

A találkozót ugyan zárt kapuk mögött rendezték meg, de a Groupama Aréna közvetlen közelében több mint ezer ferencvárosi szurkoló gyűlt össze, akiknek bíztatása "eljutott" a játékosokhoz, mert a stadionban is lehetett hallani a kívülről jövő hangokat.

Nem kellett sokat várni arra, hogy még hangosabban szóljon az Üllői út: a második percben, első támadásából gólt szerzett a Ferencváros, a sérüléséből hétvégén a Paks ellen visszatért Lovrencsics Gergő ért fel és fejezte be tökéletesen a bombaformában játszó Tokmac Nguen villámgyors akcióját.

A horvátok rögtön a középkezdés után magukhoz ragadták a kezdeményezést, és néhány perc alatt két hatalmas helyzetet is elpuskáztak. A horvátok fölénye a játékrész közepén góllá érett, igaz, egyenlíteni egy pontrúgás utáni öngóllal sikerült a vendégeknek. A Ferencváros ráadásul elvesztette kapitányát, a gólszerző Lovrencsics korábbi sérülése ugyanis vélhetően nem jött teljesen rendbe, és cserét kért.

Az egyenlítés után kissé visszavett a Dinamo, ez pedig lehetőséget adott a hazaiaknak a labdabirtoklásra és a helyzetek kialakításra: egyet sikerült is összehozniuk, de az öngólt vétő Myrto Uzuni elhibázta a nagy lehetőséget.

A második játékrész első tíz percében újra következtek a vendéghelyzetek, a Ferencváros csak a kontrákban bízhatott és ez be is jött: a 65. percben Uzuni gyorsaságát kihasználva csapott le a labdára és passzolt higgadtan a hálóba.

A hátralevő időben a horvátok ugyan hajtottak az egyenlítésért, de a Ferencváros magabiztosan védekezett, Dibusznak is volt még egy nagy védése.

A hazai játékosok a lefújást követően nem az öltözőbe mentek, hanem a stadion kijáratához sétáltak, ahol a lelkes tömeg éltette őket.

A zöld-fehérek a BL csoportkörbe jutásért norvég Molde csapatával küzdhetnek meg, amely büntetőkkel lépett túl az azeri Qarabagon. Az a párharc már két mérkőzésen dől el.

Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló:
Ferencváros-Dinamo Zagreb  2-1 (1-1)
Groupama Aréna, zárt kapus, v.: Tobias Stieler (német)
gólszerzők: Lovrencsics (2.), Uzuni (65.) illetve Uzuni (23. - öngól)
sárga lap: Boli (67.), Nguen (78.), Frimpong (79.), Civic (87.), illetve Gojak (61.), Jakic (81.)

Ferencváros: Dibusz - Lovrencsics (Botka, 25.), Blazic, Kovacevic (Frimpong, 73.), Civic - Sigér, Somália, Haratin - Nguen, Boli (Isael, 67.), Uzuni

Dinamo Zagreb: Livakovic - Stojanovic, Dilaver, Gvardiol, Leovac - Ademi - Kastrati, Gojak (Gavranovic, 71.), Majer (Jakic, 60.), Orsic (Ivanusec, 72.) - Petkovic

fotók: MTI