Erdély

A románok ellen harcolva Erdélyben hunyt el az első magyar szövetségi kapitány


„Mit szólnának a sportemberek, ha itthon maradnék?” – tette fel magának a kérdést…

A napokban telt el 145 év a magyar labdarúgó válogatott első szövetségi kapitánya, Gillemot Ferenc születésének napja óta. A francia származású férfi 1875. szeptember 11-én Budapesten született és az erdélyi Petrozsény mellett hunyt el az első világháború harcmezején. Életét és pályafutását a https://m.mult-kor.hu/

Gillemot igazi sportpolihisztor volt, hiszen versenyszerűen kerékpározott, evezett, futott, birkózott és focizott. Történelmit azonban a labdarúgás területén alkotott!

Gillemot pályára lépett ugyanis 1897. május 5-én Magyarország történelmének első hivatalos labdarúgó mérkőzésén, amikor a Budapesti Torna Club két csapata mérte össze erejét. Ott volt aztán az első klubok közötti mérkőzésen, majd a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megalakulásánál is 1901. január 19-én, ahol rögtön őt választották meg az egyik alelnöknek.

Ekkor rendezték az első országok közötti mérkőzéseket is, ám a játékosokat a klubok képviselői választották ki. Mivel ez érthető módon sok vitát szült, Gillemot bízták meg a faladattal – így ő lett az első magyar szövetségi kapitány. Első meccsén, 1902-ben Magyarország 5-0-ra kikapott Bécsben Ausztriától. Ezt követően 1904 júniusáig összesen öt meccsen irányította a válogatottat, ezeken három győzelem és két vereség a mérlege.

Az MLSZ döntése értelmében 1905-ben Gillemot lett Magyarország első profi játékosa és első hivatalos fociedzője is Ám ő nem csak űzte a sportot, írt is róla. Mi több, saját sportújságot is alapított Tribün címmel.

„Mit szólnának a sportemberek, ha itthon maradnék?” – tette fel magának a kérdést az első világháború kitörésekor. A választ is ő maga adta meg és önkéntesként bevonult a magyar hadseregbe.
1916. november 18-án Petrozsény mellett hunyt el, miközben a betörő román hadsereggel szemben próbálta védelmezni Erdélyt...

fotó: m.mult-kor.hu/