Erdély

Könnyű ítéletek


A bírói tévedések döntöttek.

 Remek időben vette kezdetét a román labdarúgó-bajnokság másodosztályának mérkőzése, amelyen az FK Csíkszereda a Petrolul Ploiestit fogadta a negyedok forduló keretében.

A csíkiak az előző fordulóban szabadnaposak voltak, így Valentin Suciu együttese két hét után játszott ismét tétmérkőzést. 
 
A mérkőzés csíki szempontból a lehető legrosszabbul kezdődött, a 2. percben ugyanis tizenegyeshez jutott a vendég Petrolul, Intzidis szabálytalanságát ugyanis a tizenhatoson belül látta a játékvezető. A visszajátszások alapján egyértelműen kiderült, hogy a görög hátvéd jóval a tizenhatos vonala előtt ért hozzá a vendégek játékoshoz. Vajushi értékesítette a büntetőt, így a sárga mezes prahovaiak megszerezték a vezetést. A folytatásban az FK is megpróbálta rendezni sorait, és a 23. percben Mészáros kevéssel ugyan de a kapufa mellé gurított. Tíz perccel később már a Petrolul került helyzetbe, Vajushi ezúttal sem hibázott. Szünet előtt a csíkiak kapitánya, Eder lövése kevéssel megy mellé.
 
A második félidőt kettős cserével kezdte az FK Csíkszereda, Botorok helyett érkezett Rotar Bogdan, Mészáros helyett pedig Kálmán Szilárd. A piros-feketék játéka feljavult és Takács jobboldali beadását követően a labda megpattant Manolachen és Bauza előtt állt meg, aki fordulásból a bal alsóba rúgta. A szépítést követően vérszemet kaptak a csíkiak és egyre jobban beszorították a Petrolult saját térfelére. Egy Bara elleni szabálytalanságot követően a 72. percben Valentin Balint megkapta második sárgalapját, így a Petrolul tíz emberrel maradt, de ezt az emberfölényt sajnos nem sokáig élvezhette a csíki csapat. A frissen beállt János Norbert ugyanis a 73. percben egy megkésett becsúszást követően piros lapot kapott, így az FK is tíz emberrel maradt.
 
A piros-feketék a végén mindent megpróbáltak, a vendégeket teljesen beszorították a saját térfelükre, de az egyenlítés nem jött össze.
 
II. Liga, 4. forduló
FK Csíkszereda – Petrolul Ploiesti 1–2 (0–2)
Gólszerzők: Bauza (56.), illetve Vajushi (3. büntetőből, 33.).
 
Fotó: fkcsikszereda.ro / Pál Zoltán