Erdély

Esélye sem volt a kolozsváriaknak – gyorsan elúszott a Bajnokok Ligája


Soha, egyetlen percig sem vezetett az U-BT.

Nem lesz ott a férfi kosárlabda Bajnokok Ligájában a Kolozsvári U-BT csapata, miután a bulgáriai Botevgradban megrendezett selejtezőtorna első fordulójában a 82-75-ös eredmény által sugalltnál is jóval egyértelműbb vereséget szenvedett a bosnyák KK Igokea ellen.

Az erdélyi csapatnak igazság szerint esélye sem volt a bosnyákok ellen. Ritkán fordul elő ilyen szinten a kosárlabdában, de a kolozsváriak a mérkőzés egyetlen pillanatában sem vezettek. Mi több, döntetlen is 2:2-nél volt utoljára…

Az első negyed végére a bosnyákok már tíz pontos előnyt harcoltak ki, így 23-13-as vezetéssel vonulhattak a rövidke pihenőre. A második negyedben hajszálnyit tudott ugyan faragni hátrányából az U-BT, amely 18-15-re megnyerte ezt a játékrészt, ezzel együtt a szünetre 38-31-es fórral mehetett az Igokea.

A mérkőzés sorsa a harmadik negyedben dőlt el végérvényesen, amelynek a végén már 18 ponttal vezetettek a dél-szlávok. Az utolsó játékrész 60-44-es bosnyák előnnyel kezdődött és ebből ugyan kilenc pontot leadott az Igokea, így is magabiztosan nyert 82-75-re és jutott tovább.

A kolozsváriaknál Sánta Szabolcs sérülése a jelek szerint nem jött helyre, így nem lépett pályára, mint ahogy a fiatal Vida Dávid sem kapott lehetőséget. Velük ellentétben Kuti Nándor 10.24 percet töltött a pályán, de nem tudta egyetlen ponttal sem segíteni csapatát.

A BL-selejtező következő fordulójában az Igokea a Sporting Lisszabonnal mérkőzhet meg, miután a portugálok 84-78-ra legyőzték a svájci Fribourg Olympic együttesét.

fotó: facebook.com/UBTCluj