Erdély

Megtört a jég: bombagóllal nyertek a csíkiak


Két döntetlen után a győzelem.

 A hét közepén pótolt Pandurii Tg. Jiu elleni csalódást keltő döntetlent követően az FK Csíkszereda egy újabb olyan ellenfelet fogadott, amely a kiesés elkerülése ellen küzd. Méghozzá a Concordia Chiajnát.

A Valentin Suciu által felkészített hazai együttes az első perctől fogva irányította a játékot és számtalan helyzetet dolgoztak ki a piros-feketék. Újdonság volt, hogy ebben az idényben először Ribánszki helyett Gyenge Szilárd védett és ezúttal az Aradról visszaigazolt Soufiane Jebari is a kezdő tizenegyben kapott helyet. Az eső félidő első nagy csíki gólhelyzetei Bauza előtt adódtak, de Bor és Apró is megpróbálkozott egy-egy szabadrúgással, mindkét lövés azonban mellé ment. A 43. percben megtört a jég, egy jobb oldali szögletet követően a labda a védők fejéről Schieb elé pattant, aki kapásból hatalmas gólt lőtt, mintegy 15 méterről, a bal felsőbe.
 
Szünet után kicsit lassabb iramban folytatódott a mérkőzés, az 53. percben egy jobb oldali beadást követően Schieb fejelhetett, de fölé ment. Négy perc múlva egyenlíthetne a Chiajna, Herghelegiu a tizenhatos bal sarkától kapura küldte a labdát, de a kapufa ezúttal az FK-val volt.
 
Ezt követően Jebari tiszta helyzetben mellé lőtt, majd nem sokkal később Bauza fejese szintén kevéssel szállt a kapu mellé, de Csűrös, Eder és Bor előtt is adódtak tiszta gólszerzési lehetőségek. A hosszabbítás perceiben veszélyes szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, ám Herghelegiu lövése elkerülte a csíki kaput.
 
A csíkiak győzelmükkel a 12. helyre léptek előre.
 
Liga II., 12. forduló
FK Csíkszereda – CS Concordia Chiajna 1–0 (1–0)
Gólszerző: Schieb (43.).
 
Fotó: fkcsikszereda.ro / Pál Zoltán