Erdély

Négy erdélyi csapat a Román Kupa nyolcas döntőjében


Kialakult a mezőny, tudjuk az időpontot, csak a helyszínt nem.

Három különböző helyszínen megrendezett selejtezőtorna után kialakult a férfi kosárlabda Román Kupa nyolcas mezőnye. Érdekesség, hogy a versenyben maradottak fele erdélyi.

A versenykiírás szerint a három csoport első két helyezettje, valamint a két legjobb harmadik jutott be a Final 8-be. Ennek megfelelően a Bukarestben megrendezett A csoportból a Kuti Nándorral, Sánta Szabolccsal és Vida Dáviddal felálló, hibátlan U-BT Kolozsvár és Sánta előző együttese, a  BCM U Piteşti jutott be a döntőbe.

A B csoportnak Nagyvárad volt a házigazdája, a VSK pedig ki is harcolta a továbbjutást, annak ellenére is, hogy vereséget szenvedett a csoportelső SCM U Craiova együttesétől. A csoport harmadik helyéről a Steaua is továbblépett.

A harmadik csoport küzdelmeit Nagyszebenben rendezték, a Török Rolanddal felálló házigazdák pedig sikerrel is vették az akadályt, akárcsak a Voluntari és Lazar László csapata, a Temesvár.

A baschet.ro szakportál össze is állította a selejtezőtornák legjobb, romániai játékosokból álló csapatát, amelyben helyet kapott a temesvári Mirel Dragoste és a nagyszebeni Lucas Tohatan. A cserék között ott van viszont Kuti Nándor (U-BT), Lazar László (Temesvár), továbbá Giordan Watson (Nagyvárad) és Vlad Corpodean (Csíkszereda) is.

Ami a folytatást illeti, egyelőre annyi biztos, hogy a nyolcas döntő időpontja március 6-9., a helyszín viszont egyelőre ismeretlen.

fotó: csmoradea.ro