Erdély

Elköszönt Fehérvártól a csíki csatár


Kilenc éve meghatározó tagja a fehérvári klubnak.

 Közös megegyezéssel szerződést bontott az osztrák jégkorong ligában szereplő Hydro Fehérvár AV19 és a csíkszeredai születésű Reisz Áron. A szerződés bontás utóbbi kérésére történt.

Reisz 2011-ben érkezett Székesfehérvárra Csíkszeredából és négy év után, kinőve az utánpótlás csapatokat, felkerült a felnőtt keretbe, ahol egyre inkább meghatározó játékosa lett a harmadik, illetve negyedik sornak. Harciasságával és hatalmas szívével kitűnt már akkor is. Nemhiába kapott 214 mérkőzésen lehetősége az osztrák élvonalbeli bajnokságban. És nemhiába kapott lehetőséget a magyar válogatottban való bemutatkozásra sem, igaz világbajnoki keretbe még nem volt alkalma jégre lépni.
 
A 25 éves játékos az idei szezonban eddig öt meccsen jutott szóhoz és egy gólt szerzett.
 
A klub elnöke Gál Péter is megszólalt az ügyben a fehérváriak honlapjának nyilatkozva:
 
– Személy szerint, és a klub nevében egyaránt két okból is kifejezetten sajnálom Áron döntését. Egyrészt, nem mindennapos történet nálunk, hogy valaki, különösen a bajnokság ezen szakaszában a szerződése felbontását kéri, másrészt egy olyan játékossal kapcsolatban kell tudomásul vennünk egy ilyen döntést, akivel sok közös sikert vagy kudarcot éltünk már meg, hiszen gyakorlatilag egy évtizedet töltött Székesfehérváron. Ez utóbbira is tekintettel a klub respektálta a játékos kérését és beleegyezett a közös megegyezéssel történő szerződésbontásba. Szeretném megköszönni Áronnak, hogy közel tíz évig segítette csapatunkat csupaszív, megalkuvást nem ismerő játékával, klubunk nevében pedig sok sikert kívánunk neki pályafutása következő állomásán! – mondta Gál Péter Pál, a klub elnöke.
 
Egyelőre nem lehet tudni, hogy a sportoló hová igazol, de a közösségi oldalán is elköszönt már a székesfehérváriaktól.
 
Kedves Székesfehérvár! 
Köszönöm az elmúlt évtizedet, életem legmehatározóbb szakaszát! Fel sem tudnám sorolni, azt a rengeteg szép emléket, amit tőled kaptam, mindig szeretettel fogok visszaemlékezni. 
Remélem még találkozunk!
 
Fotó: fehervar19.hu – Soós Attila