Erdély

Nem tudtak előzni a csíkiak


Első helyen telel a Déva.

 Nagy a felfordulás a teremlabdarúgó-bajnokság körül is. Szombattól hétfőig Kézdivásárhely adott otthont a bajnokság harmadik teremtornájának, azaz a 7-9. fordulók mérkőzéseinek.

Amely viszont közel sem teljes. A torna előtt ugyanis a Dunarea Calarasi csapata bejelentette, hogy visszalép a bajnokságtól, nem tudja vállalni a további küzdelmeket. Ráadásul nem tudott elutazni Kézdivásárhelyre a Kolozsvári Clujana csapata sem, ahol épp az új koronavírus tizedeli a keretet.
 
Meccsek viszont voltak és nem is akármilyenek. Rangadók! Az első helyért és a negyedik helyért. És mindez rögtön a nyitónapon.
 
Az FK Székelyudvarhely és Luceafarul Buzau ki-ki meccset játszott, hiszen minden bizonnyal a két csapat között fog eldőlni, hogy mely alakulat jut be a legjobb négy közé és a rájátszásba. Az igencsak fordulatos összecsapást az utolsó percekben az udvarhelyiek nyerték.
 
A másik rangadó az első helyért vívott harcról szólt a dévai és a csíki csapat között. A Dévai Autobergamo az első félidőben egygólos előnyre tett szert, majd a második félidőben hiába támadott végig a csíki csapat a dévaiak kétgólos előnyre tettek szert. A Cosmin Gherman által felkészített Imperial hatalmas hajrával előrukkolva végül döntetlenre mentette a meccset.
 
A csíkiak következő és egyben utolsó meccsüket nagyon simán nyerték meg a házigazdák ellen.
 
Az udvarhelyi csapatra két kőkemény meccs várt a Bajnokok Ligája induló Galaci United és a listavezető Déva ellen. 
 
A Jakab Zoltán által dirigált FK a Galac ellen ugyan megszerezte a vezetést, ám a folytatásban esélyük sem volt. A Déva ellen már sokkal jobb játékkal rukkoltak elő. Az első, hét gólt hozó, félidőre az udvarhelyiek egygólos vezetéssel érkeztek meg. A másodikban a Hunyag megyeiek a korábbi udvarhelyi játékos, Hadnagy, vezéreltével megfordították a meccset és behúzták a 3 pontott.
 
Ezzel pedig az első helyről mehetnek el telelni.
 
7. forduló
Dévai Autobergamo – Csíkszeredai Imperial Wet 5–5 (3–2)
Luceafărul Buzău – FK Székelyudvarhely 7–9 (4–3)
 
8. forduló
Kézdivásárhelyi SE – Csíkszeredai Imperial Wet 1–6 (1–4)
FK Székelyudvarhely – Galaci United 5–11 (2–6).
Dévai Autobergamo – Luceafarul Buzau 10–2 (6–0)
 
9. forduló
Dévai Autobergamo – FK Székelyudvarhely 9–6 (3–4).
Galaci United – Kézdivásárhelyi KSE 11–5 (6–4)
 
A bajnokság állása
1. Dévai Autobergamo 23 pont (9 mérkőzés)
2. Csíkszeredai Imperial Wet 19 (7)
3. Galaci United 16 (7)
4. FK Székelyudvarhely 9 (8)
5. Luceafarul Buzau 9 (8)
6. Kolozsvári Clujana 0 (4)
7. Kézdivásárhelyi KSE 0 (6)