Erdély

Megnyerték a csúcsrangadót a kolozsváriak


Elmaradó győzelem esetén alaposan lemaradt volna a CFR a bajnoki versenyfutásban.

Második bajnokiját is megnyerte 2-0-ra a Dan Petrescut váltó Edward Iordanescu vezetőedző irányításával a Kolozsvári CFR labdarúgó-csapata, ám a bennmaradásért küzdő Jászvásár után ezúttal jóval nagyobb skalpot gyűjtöttek be a „vasutasok”: a zsinórban hét győzelemmel a kincses városba érkező FCSB-jét.

Pedig nem indult valami jól a mérkőzés az erdélyiek számára: a bukarestiek rögtön egy komoly gólszerzési lehetőséggel nyitottak, majd a 8. percben Mario Rondon megsérült, le kellett cserélni.

A FCSB fiataljai a tőlük megszokott lendületes játékkal rukkoltak elő, míg a CFR a szokásos pragmatikusabb oldalát mutatta. A 35. percben aztán mégis megszerezte a vezetést, amikor Andrei Miron szabálytalankodott Jakub Vojtussal a tizenhatoson belül, Kovács István pedig habozás nélkül büntetőt ítélt. Ciprian Deacnak nem remegett meg a lába és belőtte a labdát Andrei Vlad kapujába.

Összességében hiába lőtt többet kapura (6-3), kapu felé (9-4) és birtokolta többet a labdát (56%-44%) a FCSB, újabb gólt ismét a hazaiak szereztek. Igaz, kellett ehhez Darius Olaru hibája is, aki 74. percben gyakorlatilag gólpasszt adott az ellenfélnek, Valentin Costachénak. A hazai kapu előtt pedig Cristian Balgradean több nagy védést is bemutatott korábbi csapata ellen, amikor pedig kellett, a kapufa is besegített neki.

Győzelmével a CFR immár 27 pontos és három egységre megközelítette a listavezető FCSB-ét, míg a jelenleg második Craiovának 28 pontja van – és az Arad elleni meccse, amit hétfőn játszik.

Vasárnap egy másik erdélyi csapat is pályára lépett, a 6 nyeretlen bajnokit felsorakoztató Hermannstadt. A nagyszebeniek egy rendkívül változatos mérkőzésen tartották otthon a három pontot a Voluntari ellen úgy, hogy Andrei Santean révén gyorsan (4. perc) megszerezték a vezetést, de a vendégek még a szünetig fordítottak (Adrian Popa, Sebastian Mailat). A 61. percben aztán David Mayoral kiegyenlített, majd a csapatkapitány Razvan Dalbea a 89. percben tizenegyesből megszerezte a győztes találatot.

Győzelmével a Hermannstadt feljött a 12. helyre – éppen a szintén Szeben megyei Medgyest előzve meg.

fotó: www.facebook.com/cfr1907