Erdély

Litvániából igazolt szilágysági gólkirályt az Arad


Bálint László csapata három játékost igazolt a balti térségből.

A korábbi román és litván gólkirállyal erősítette meg keretét az Aradi UTA labdarúgócsapata, amely bejelentette: leigazolta Liviu Antalt. A 31 éves csatár 2014-ben 15 góllal román, 2018-ban pedig 23 találattal litván gólkirály volt.

Az egyszeres román válogatott a Szilágy megyei Szilágysomlyón született, az UTA pedig a tizedik egyesülete: a Liga 1-ben a Concordia, a Marosvásárhely, a Galac, a Vaslui, a Pandurii és a Kolozsvári CFR csapataiban szerepelt, majd játszott a török Genclerbirligiben, az izraeli Hapoel Tel-Avivban, az utóbbi három évét pedig a litván Zalgirisben töltötte. A Galaccal román bajnokságot és Szuperkupát, a vilniusiakkal pedig Litván Szuperkupát nyert. A litván bajnokságban 80 meccsen 45 gólt szerzett és 10-et előkészített.

Az újonc aradiakra rá is fér egy gólerős játékos, Bálint László (fotó lent, balra, mellette Antal) tanítványai ugyanis az eddigi 15 fordulóban mindössze 13-szor találtak az ellenfél kapujába. Márpedig ennél kevesebbet csak a Targoviste lőtt a román élvonalban.

Érdekesség, hogy az UTA rögtön három játékost is igazolt a balti régióból: Aradon folytatja Antal vilniusi csapattársa, a 25 éves középső középpályás Modestas Vorobjovas, valamint a 24 éves brazil Roger (Junior Rodriguez Ferreira), aki kétszeres lett bajnokként érkezik a Riga együttesétől. Leigazolták továbbá a 19 éves kapust, Haralambie Mociut, aki legutóbb a Suceaván védett.

Egy szilágysági játékos érkezik tehát, egy másik pedig távozik: a Cigányon született Vlad Morarral szerződést bontott a klub, akárcsak a horvát Mihovil Klapannal (25 éves), Alexandru Ionitával (31), Octavian Ursuval (26), Calin Popescuval (19) és Marian Pleascával (30).

Az UTA január 15-én a Viitorul ellen folytatja harcát a bennmaradásért.

fotók: twitter.com/fkzalgiris/www.uta-arad.ro