Erdély

Nagy csatában nyert a Fradi


Az Erste Liga tabellájának első két helyezettje egyaránt győzött.

Nincs megállás a jégkorong Erste Liga küzdelmeiben. Az alapszakasz túl van a felén és most minden egyes pont aranyat ér, ami a rájátszásba jutást illeti.

Opten Vasas HC – DEAC 2–6 (1–4, 1–1, 0–1)

A hazaiaknál először kapott lehetőséget az idényben Mayer, míg a debrecenieknél visszatért sérülése után Izacky. A DEAC remekül kezdett, és hat perc elteltével már hárommal vezetett. Előbb Dalecky vette be Tóth kapuját, majd honfitársa, Izacky volt eredményes. A vendégeket az emberhátrány sem zavarta meg, Kiss Roland növelte az előnyt. Ladányi Balázs időt is kért, de négy perc múlva Dalecky duplázni tudott. A Vasas a 15. percben szépített, Németh Árpád fórban talált be.
A második felvonásban már aktívabb volt a budapesti csapat, de közelebb nem tudott zárkózni. Kulesov lőtte az ötödik debreceni gólt, erre pedig a harmad végén Ozols válaszolt. Az utolsó harmadban hat kiállítás is volt, de csak egy esetben született gól, Izacky volt eredményes a 47. percben.

A sikerrel a DEAC megőrizte vezető helyét. Vasárnap az UTE látogat Hetényiekhez. A Vasasra csütörtökön vár a következő feladat a MAC HKB ellen.

Dunaújvárosi Acélbikák – Ferencváros-Telekom 3–4 (0–1, 2–1, 1–2)

Nagy fölényben volt az első harmadban a Fradi, és helyzetei közül egyet tudott gólra váltani, Tóth Gergő lövése tréfálta meg Bacashihuát. A DAB aztán gyorsan egyenlített a második játékrész elején, Szappanos talált be volt csapata ellen. Sok volt a lövés mindkét oldalon, az FTC többször is próbálkozhatott fórban, de a 31. percben egy ilyen helyzetből éppen az újvárosiak voltak eredményesek Turcotte révén, aki harcos korongszerzés után szerzett gólt. A harmad végén a vendégek nyomása góllá érett, Kóger egy csel után második meccsén is betalált, ezzel egyenlítve.

Az Acélbikák a 44. percben emberelőnyből ismét megszerezték a vezetést, St. Pierre lövése megpattant, így becsapta Nagyot. Az utolsó tíz percet azonban a Fradi bírta jobban erővel, és fordítani tudott. Előbb Németh kotort be egy kipattanót, majd Hogdman távoli lövése ment be Bacashihua lábai között. A hajrában a hazaiak a kapust is levitték, de a zöld-fehér csapat megőrizte előnyét.

Egyik csapat sem pihenhet sokat: a DAB csütörtökön a Brassó ellen játszik, míg az FTC a Gyergyót fogadja.

Fotó: ersteliga.hu