Erdély

A Corona látta kárát az Újpest remek fórmájának


Másodjára is hozta a kötelezőt a Sportklub, míg a Brassó kapitulált.

A magyarországi túrájának második mérkőzését is hosszabbításban veszítette el a Brassó, ezúttal Újpesten. A Csíkszereda két napon belül másodszor is magabiztosan verte meg a Titánokat, Taratuhin után most Becze mesterhármasával.

Újpest – Brassói Corona 3–2 (0–0, 0–1, 2–1, 1–0) - hosszabbítás után
Gólszerzők:
 Sikorcin (47.), Stadel (56.), Kiss (63.), illetve Boriszenko (38.), Valchar (50.)

Az újpestieknél már nem játszott a Németországba távozó Lamoureux, a Brassónál Fowlie visszatérése váratott még magára. Sokáig a két kapusról szólt a meccs, Rajna és Tőke is nagyokat védett, a csapatok emberelőnyben sem tudtak betalálni, pedig gyakorolhatták a speciális játékokat. A 38. percig kellett várni az első gólra, ekkor Boriszenko csapott le a korongra, és közelről nem hibázott.

Az UTE a 47. percben tudott egyenlíteni, Selan távolról bombázott a kapuba. Három perccel később ismét a Brassó vezetett, Valchar emberhátrányban fejezte be góllal a kontrát. A hazaiak is egy gyors akcióból szerezték a második találatot, Vincze lépett ki a jobb oldalon, centerezésére pedig Stadel érkezett jó ütemben. Az utolsó két percre nagy esélyt kapott a Brassó, emberelőnyben támadhatott, de ez a fór is kihasználatlan maradt.

A ráadásban csak a hazaiaknak akadt nagy helyzetük, és a harmadik percben Kiss kotort be egy kipattanót.

Titánok – Csíkszeredai Sportklub 1–5 (0–3, 1–1, 0–1)
Gólszerzők:
Tiainen (24.), illetve Becze (4., 19., 23.), Rokaly N. (14.), Combs (43.).

A Csíkszeredában Loginov és Yellow Horn kimaradt, Maylan és Ilyés bekerült, valamint Szamankov védett. Ahogy csütörtökön, úgy ezúttal is nagy előnybe került a Sportklub már az első harmadban. Becze két gólja között Rokaly is betalált. A Titánoknak is volt több nagy helyzete, de gólt nem szereztek.

A második harmad elején a Titánok kapuvasig jutottak, az ellenakcióból Becze harmadik találatát ünnepelhette. A hazaiak Tiainen révén szépítettek. A gól után az egyik vendég játékos megbotlott, a korcsolyája megvágta Korbuly játékvezető arcát.

A harmadik harmad meghozta az első emberelőnyös gólt: Combs talált be. Becze kapott tíz percet. A hajrában is volt még több kiállítás, ám újabb találat nem született.

A Csíkszereda hétfőn az Opten Vasas vendége lesz, míg a Titánok kedden a Gyergyót látják vendégül Győrben.

Fotó: ersteliga.hu