Erdély

Nem jön Erdélybe a Dunaújváros


Lesújtott a koronavírus.

Hat játékosnál is pozitív eredményt hozott az utazás előtti kötelező koronavírus teszt, így elmaradnak a Dunaújvárosi Acélbikák erdélyi mérkőzései.

„Erdélyi túrával zárták volna a jégkorong Erste Liga alapszakaszát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói, úgy tűnik, hogy nem játssza le együttesünk a szezonból hátralévő négy összecsapását.

A keddi elutazás előtt ismét vírusteszten estek át a csapat tagjai, ám ez finoman szólva sem azt az eredményt hozta, amit a csapat vezetése remélt, ugyanis a felnőtt keret hat játékosánál is pozitív eredményt hozott a hétvégi ellenőrzés, s volt köztük több olyan is, aki már egyszer átesett a fertőzésen. Hétfő reggelre újabb két hokisunknál jelentkeztek a tünetek, így a szövetséggel egyeztetve született meg a döntés arról, hogy nem utazik el együttesünk a romániai túrára, mivel az igazolt fertőzöttek, valamint a még nem igazolt, de tüneteket produkáló játékosok miatt jelenleg nem tud a szükséges 13+1 fővel kiállni soron következő összecsapásaira.

Acélbikáink szerdán a Brassó, csütörtökön a Gyergyói HK, míg szombaton és vasárnap a Csíkszereda ellen korcsolyáztak volna jégre, s nagyon várták, hogy újra szerelést öltsenek, ezzel is bizonyítva, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben is van tartása a csapatnak, és mindenki ellen tudásuk legjavát nyújtva igyekeznek a lehető legjobb eredményt elérni.”
– írják hivatalos honlapjukon az Acélbikák.

A mérkőzések eredményének megállapításáról, illetve az esetleges további szankciók alkalmazásáról a későbbiekben dönt az Erste Liga versenybizottsága.

Fotó: acelbikak.net