Erdély

Szeghalmi vezetésével újabb lépést tett a bajnoki cím felé a Steaua


A marosvásárhelyi lánynál senki nem volt eredményesebb a hétvégén.

 

Újabb komoly lépést tett a bajnoki cím felé a Steaua női vízilabda-csapata, amely a hétvégén ismét vereség nélkül zárta az aktuális buboréktornát. Két etappal a vége előtt pedig immár öt pontnyi előnye van a Szeghalmi Krisztina vezényelte együttesnek a Rapid és 9 a Dinamo előtt.

A bajnokság harmadik tornáján a Steaua egy szoros és egy sima mérkőzésen győzte le a Dinamo együttesét. A Szeghalmi Krisztinával és Bonca Xéniával felálló „katonacsapat” előbb 8-7-re, majd 10-5-re múlta felül piros-fehér riválisát. Az első találkozón Szeghalmi és Bonca szinte egyedül intézte el a dolgot, előbbi ugyanis egymaga 5(!) gól vállalt, utóbbi pedig kettőt! A visszavágó aztán már simább lett, ekkor Szeghalmi megállt három találatnál, Bonca pedig egyet jegyzett.

A bajnokság csúcsrangadójának ebben az idényben a Steaua és a Rapid összecsapása számít. Kettejük első találkozója ugyan 11-11-es döntetlennel zárult, Szeghalmi három góljával, a túloldalon pedig Laboncz Nikolett 2 és Tóth Johanna 1 góljával. A második mérkőzésen aztán Laboncz és Tóth egy góljának köszönhetően is a Rapid ismét meglőtte a 11 gólt, ám a Steaua ehhez rá tudott tenni még egyet (12-11), amihez Szeghalmi három dugóval járult hozzá.

A Dinamo elleni „kötelezőt” a Rapid is hozta, előbb (Laboncz négy góljával) 13-7-re, majd 12-10-re nyertek a „bordó-fehérek”.

Szeghalmi tizenhárom góllal zárta a négy mérkőzést, ennél többet pedig senki nem dobott ezen a hétvégén. A szintén steauás Bonca három, míg a rapidos Laboncz kilenc, Tóth pedig öt góllal zárt.

Két fordulóval a vége előtt a Steaua 22 ponttal vezeti a bajnoki tabellát a 17 pontos Rapid és a 13 pontos Dinamo előtt.

fotó: www.facebook.com/FederatiaRomanadePolo/